Az elmúlt négy évben annyi műholdat küldtünk az űrbe, mint előtte 70 év alatt

Bár az alacsony Föld körüli pályára állított műholdak a perifériára szorult országoknak széles sávú internetellátást adnak, megnövekedett számuk miatt jelentős fényszennyezést is okoznak az űrben. A NASA új, a Nature folyóiratban megjelent tanulmánya szerint négy űrteleszkóp képeit is roncsolni fogja a műholdakból származó fény a következő évtizedben.

A NASA Hubble űrteleszkópjának képei mintegy 40 százalékban, míg a NASA SPHEREx űrobszervatóriumának képei körülbelül 96 százalékban szennyeződhetnek műholdfénnyel. A kutatók az Európai Űrügynökség (ESA) tervezett ARRAKIHS obszervatóriuma és a kínai Xuntian teleszkóp esetében is mintegy 96 százalékos szennyeződést jósoltak.

A kutatók a számításokhoz a technológiák üzemeltetőinek adatai alapján modellezték a nagy műholdflották pályáit, így a SpaceX-féle Starlinkét, Kína Guowangját és az Amazonét. Majd a teleszkópok sajátosságait is figyelembe vették: pályamagasságot, mozgási pályát, látómezőt és egyéb tényezőket is. Végül megszámolták, milyen gyakran és milyen fényességgel zavarják meg a műholdak a teleszkópok felvételeit.

„Ahogy a teleszkópok a világegyetemet kémlelik, hogy feltárják a távoli galaxisokat, bolygókat és aszteroidákat, a műholdak néha áthaladnak a kamerák előtt, fényes csíkokat hagyva, amelyek eltüntetik a kozmoszból érkező halvány jeleket. Ez ismert probléma volt a földi teleszkópoknál. De eddig úgy gondoltuk, hogy az űrteleszkópok – amelyek jóval drágábbak és látszólag zavartalan rálátással rendelkeznek – szinte teljesen mentesek az emberi eredetű fényszennyezéstől” – mondta Alejandro Borlaff, a NASA kaliforniai Ames Kutatóközpontjának csillagásza.

Ez a jelenség azért vált jelentős problémává az űrkutatásban, mert a 2019-ben körülbelül 2000 alacsony Föld körüli pályán keringő műhold száma 2025-re mintegy 15 ezerre nőtt, ráadásul a NASA becslései szerint a következő tíz évben ez akár 560 ezerre is nőhet. Borlaff elmondta, hogy 2021 és 2025 között az emberiség annyi műholdat indított el, mint az azt megelőző hét évtizedben összesen. Ráadásul a műholdak Föld körüli pályára állításához használt technológiák is szennyezik a világűrt: korábban egy kínai rakéta hozott létre 700 darabból álló űrszemétfelhőt.


Forrás

Érdekességek

Elkerítették a korábban szabadstrandként használt fonyódi telket, amire 99 lakásos lakóparkot építene a Cordia

Elkészült Magyarország 2025-ös bizonyítványa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
06 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 12:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
06 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 12:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek