Az NKA 17 milliós állami támogatást adott a Bajnokok Ligája himnuszának magyar népzenei feldolgozására

Nincs jó hete Hankó Balázsnak és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bizottságának. Ugyanis miután nagy port kavart a hír, miszerint a kampányidőszak alatt 17 milliárd forintnyi támogatást osztottak ki a Fidesz holdudvarába tartozó előadóknak, nemcsak lemondott a szervezet alelnöke, Bús Balázs, de azt is bejelentették, hogy a 2025 és 2026 között támogatott pályázóktól szakmai és pénzügyi beszámolót kérnek be. Mindezek után ma reggel Molnár Áron több olyan általa felfedezett összefüggésre hívta fel a figyelmet, amelyek súlyos visszaélésekre engednek következtetni az NKA részéről.

Most pedig a Tesco Disco Facebook-oldalán jelent meg egy – jobb szó híján – érdekesnek mondható bejegyzés, miszerint

az NKA és ezáltal Hankó 17 millió forint állami támogatást adott a Bajnokok Ligája himnuszának magyar népzenei hangszerelésben történő előadására, valamint „egy nagyszabású Guinness-rekordkísérlet megvalósítására”.



Ez nem Hírcsárda, és nem is egy új Bödőcs-est reklámja, hanem a valóság. Ha túl vagy az első sokkon, vagy nevetésen, akkor gondolj bele abba, hogy milyen szakmailag megalapozott döntés az, ahol adok 17 milliót a Bajnokok Ligája himnuszának, vélhetően mulatós technoba való átdolgozására

– áll a bejegyzésben a kép kísérőjeként.

Kapcsolódó
„Tudtátok, kinek osztottátok ki a pénzt” – Molnár Áron súlyos NKA-visszaélésekre hívta fel a figyelmet

A színész szerint az NKA bizottsága hazudott, amikor azt állították, nem tudtak semmit a kampányidőszakban kiosztott összegekről.

The post Az NKA 17 milliós állami támogatást adott a Bajnokok Ligája himnuszának magyar népzenei feldolgozására first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Ezekhez a feltételekhez kötné Magyar az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások megnyitását – sajtóértesülés

Az NKA 17 millió forintos támogatást adott a Bajnokok Ligája himnuszának népzenei előadására

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.23Ft
30 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 30 Apr 2026 20:10 UTC
Latest change: 30 Apr 2026 20:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.37Ft
30 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 30 Apr 2026 20:10 UTC
Latest change: 30 Apr 2026 20:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »