Bécsben is találtak azbeszttel szennyezett utcákat

A Greenpeace 8 osztrák utca aszfaltjában talált azbesztet. Az utcák közül 6 Bécsben van, kettő ráadásul forgalmas főút.

A környezetvédő szervezet két bécsi helyszínen talált gyanús anyagokat. Miután laboratóriumba küldték a mintákat, kiderült, hogy mindkét minta amfibolazbesztet tartalmazott. Ez az egyik legveszélyesebb és legrákkeltőbb azbeszttípus.

Stefan Stadler, a Greenpeace nyomozócsoportjának szóvivője azt mondta, hónapok óta keresik őket aggódó polgárok különböző utak és játszóterek miatt, mert attól tartanak, hogy a burkolat azbesztet tartalmaz. Az osztrák kormány azonban továbbra sem tesz semmit.

A bécsi önkormányzat már korábban elrendelte, hogy minden útfelújítási projektnél előzetesen tesztelni kell az útfelületet azbesztre. A város közúti és közlekedési főosztályának helyettes vezetője azt mondta, hogy az önkormányzat komolyan veszi a Greenpeace által felvetett aggályokat, és minden esetet gondosan kivizsgál.

Az azbesztbotrány azután robbant ki, hogy kiderült, Burgenland tartományban négy bányából évtizedekig termeltek ki azbeszttel szennyezett követ. A bányák Magyarországra is szállítottak a termékeikből. Először áprilisban Szombathelyen találtak azbeszttel szennyezett burkolatot, majd a többi nyugat-magyarországi megyéből is folyamatosan érkeztek észlelések. De még Budapestre és Pest megyébe is jutott a szennyezett kőből. (via Kronen Zeitung)


Forrás

Érdekességek

A norvég drukkerek is kitettek magukért Oslóban, tízezrek ünnepelték a válogatott első egyenes kieséses vb-győzelmét

Halálos beteg férfi 168 millió forintot nyert a lottón

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.38Ft
02 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Jul 2026 00:10 UTC
Latest change: 02 Jul 2026 00:01 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.34Ft
02 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Jul 2026 00:10 UTC
Latest change: 02 Jul 2026 00:01 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »