Belepusztulhatnak az állatok a széthagyott horgászeszközökbe

A vizekben elveszített, elhagyott vagy eldobott horgász- és halászeszközök komoly terhelést jelentenek az élővilág számára. Nem csupán a vízszennyezés miatt, hanem, mert gyakran olyan állatok is horogra akadnak, amelyek nem a horgászok célpontjai. Az úgynevezett járulékos fogás (bycatch), a biológiai sokféleség csökkenésének jelentős tényezője lehet, figyelmeztetnek a HUN-REN kutatói.

A horgászfelszerelések élővilágra gyakorolt hatását világszerte évek óta kutatják, és a probléma az édesvízi élőhelyeket is érinti. Magyarországon a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoportjának vezetésével készült el az első átfogó leltár arról, mely élőlénycsoportokra jelenthetnek kockázatot az elveszített vagy aktívan használt horgászfelszerelések. A felméréshez a kutatók összesen negyven évet felölelő médiaelemzést végeztek, az eredményeket bemutató tanulmány pedig a közelmúltban jelent meg a brit Scientific Reports folyóiratban.

Négy médiaplatformra támaszkodó kutatást végeztek az országban: 1984 és 2024 között összesen 200 olyan esetet dokumentáltak, amikor horgászeszközök halakon kívül egyéb állatokkal kerültek kölcsönhatásba. Az adatgyűjtés során rögzítették az érintett fajokat, az egyedszámokat és az események helyszíneit is, ha az a feltöltött tartalomból kiolvasható volt.

„Összesen legalább 64 különböző állatfaj képviselői bizonyíthatóan érintettek az elhagyott és aktív horgászfelszereléseknek tulajdonítható, nem szándékolt fogásban.

A leggyakrabban madarak estek csapdába, őket követték a hüllők, míg a többi állatcsoport együttesen az esetek kicsit több mint 10 százalékát tette ki. A madarak között a leggyakoribb áldozat, 32 esettel, a bütykös hattyú volt, míg a hüllők közül a mocsári teknős esett legtöbbször, 18 alkalommal bajba, általában a horogra szúrt horgászpellet bekapása, lenyelése következtében. Az összesen érintett 226 egyed többsége, több mint 70 százaléka védett fajhoz tartozott.”

– összegezte Löki Viktor, a kutatás vezetője.

Az azonosított élőhelytípusok közül az érintett állatokat leggyakrabban folyók mentén találták, ezt követték a természetes tavak, a horgásztavak, a mesterséges tavak és a bányatavak.

A szerzők a kutatás során a járulékos fogás által érintett egyedek kevesebb mint 10 százalékát jegyezték fel elhullottként. Azonban a késleltetett elhullás vagy a nem halálos, de káros következmények, például a sérülések, a mozgásképesség romlása vagy a ragadozóknak való fokozott kitettség sem jelennek meg az adatokban.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Megszűnő MTVA és Független Közmédia Testület – a Tisza benyújtotta a médiatörvény átalakításáról szóló javaslatot

Kanada is a 16 év alattiak közösségimédia-használatának betiltását tervezi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF351.75Ft
12 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jun 2026 18:40 UTC
Latest change: 12 Jun 2026 18:31 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF303.88Ft
12 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jun 2026 18:40 UTC
Latest change: 12 Jun 2026 18:31 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »