Egyre inkább kettészakadó piacot jelez az OPTEN elemzése, amely azt állapította meg 460 ezer vállalkozás adatai alapján, hogy
- a legmegbízhatóbb cégek köre közel 6 százalékkal bővült,
- zsugorodott a középmezőny,
- a legnagyobb mértékben a fizetésképtelenség felé sodródó cégek száma nőtt.
Ez azt jelenti, hogy az elmúlt évben tágult az olló a vállalkozások között: több lett a fizetésképtelenségi szempontból kockázatos vállalkozás és sokkal távolabb kerültek a felső kategóriás, megbízható cégektől.
Nem a méret a lényeg
A trend minden csoportban megmutatkozik, a legnagyobb vállalkozások sem jelentenek kivételt, sőt. Az elemzés szerint a legkisebb, 0–50 millió forint közötti árbevételű cégeknél a legkockázatosabb kör közel 30 százalékkal bővült. Az 50 millió és 2 milliárd forint közötti sávban 60 százalék a növekedés, a legnagyobb, 2 milliárd forint feletti árbevételű vállalatoknál pedig 80 százalékkal nőtt a legkockázatosabb kör.
Ami az egyes szektorokat illeti, a legjelentősebb a romlás az építőiparban és a kereskedelemben. Ezekben az ágazatokban a középmezőny erősen összezsugorodott és sok cég csúszott lefelé. A helyzet nem meglepő, tekintettel arra, hogy az építőipar közel hároméves mélyponton van, a kereskedelmet pedig a központi intézkedések és az erőtlen fogyasztás húzza lefelé, nem beszélve a boltbezárási hullámról. A mezőgazdaságban, iparban, szállításban, vendéglátásban és tartalomszolgáltatásban egyaránt nőtt a legkockázatosabb kör – bár más-más mértékben –, stabilabb képet csak néhány terület, köztük a pénzügyi szolgáltatások és az egészségügy mutatott – derül ki az OPTEN elemzéséből.
Tartós trendre kell felkészülni
A rossz hír az, hogy nem egyszeri kilengésről van szó, a gazdasági környezet feszültségei tartósabbak lehetnek, és ez valamennyi szereplőt – a kicsiket és a nagyokat egyaránt – érint – vetítette előre az adatok értékelésekor Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője. Ilyen körülmények között egyre nagyobb a jelentősége annak, hogy adott vállalkozás az üzleti partnereiről minél pontosabb információval rendelkezzen, de ugyanígy eminens érdeke, hogy saját maga is rendelkezzen cégminősítéssel, ami az ő partnereit eligazítja.
Az üzleti kockázatokat 100 százalékban nem lehet kivédeni, de a jó hír az, hogy nem teljesen fegyvertelenek a cégek. Léteznek eszközök, amelyekkel csökkenthető a kockázat, ilyen a cégminősítési rendszer, amely a folyamatosan változó gazdasági környezetben kapaszkodót tud nyújtani a vállalkozásoknak.
Kézzel fogható üzleti előny
A cégminősítés alapja a kockázati besorolás, ami nem valamiféle presztízscím, hanem egy olyan besorolásról, amit több száz paraméter alapján, közgazdászok által kidolgozott módszerrel számítanak ki. Külső, objektív értékelés, amely igazolja a cég megbízhatóságát és stabil működését. Ettől az várható, hogy növeli a partnerek bizalmát, megkönnyíti az új üzleti kapcsolatok kialakítását, illetve a finanszírozási lehetőségek elérését is. Ebben áll a cégminősítés kézzel fogható üzleti előnye.
A jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben ennek különösen nagy a jelentősége, hiszen
Sok vállalkozás már a marketinglistáját is úgy állít össze, hogy azon csak A vagy B besorolású cégek szerepeljenek, azaz kizárólag a megbízható partnereket keresik meg ajánlataikkal vagy ajánlatkérésükkel.
Napi szinten frissül az adatbázis
A bárki számára ingyenesen elérhető adatbázisokban nem feltétlenül kaphatunk minden üzleti területre megbízható partnerinformációkat. Vegyük például a fontos gazdálkodási adatokat, köztük a bevétel, nyereség, eladósodottság vagy éppen a tőkehelyzetre vonatkozó adatokat tartalmazó éves beszámolót. A „legfrissebb” dokumentum az előző év december 31-ei állapotot mutatja, ám mire hozzáférünk – többnyire május végén, ez a kötelező beadási határidő – az Igazságügyi Minisztérium rendszerében, már öt hónaposak az adatok, és a mérlegben legközelebb egy évvel később láthatjuk a változásokat. Ebből nem feltétlenül következtethetünk helyesen az adott cég aktuális állapotára.
Az OPTEN cégminősítésének előnye, hogy több száz faktort figyel, adatbázisa napi szinten frissül, így a cégminősítések mindig az elérhető legaktuálisabb adatokra épülnek. A minősítés olyan, mint egy pillanatkép, egy adott időpontban készült értékelés az adott cég pénzügyi és jogi helyzetéről. Ugyanakkor a körülmények – a gazdasági környezet és a cégek működése – folyamatosan változnak. Ezeknek a változásoknak a követéséhez szükséges a naprakész adatbázis.
Abszolút kockázatmentes üzleti környezet nem létezik, így a cégminősítéstől sem várható el a kockázatok teljes kizárása. Viszont alkalmas a kockázatok érdemi csökkentésére, megalapozott üzleti döntések támogatására.
The post Cégminősítés: Kockázatmentes üzlet nincs, de azért tehetünk érte first appeared on 24.hu.











