Csak Böde csapta nyakon a védőt, de a Paks nem okozott gondot a Fradinak

A vendégek agresszív letámadással kezdtek, megpróbálták zavarba hozni a hazai játékosokat, de ez kevés eredménnyel járt, így az első tíz percben a fővárosi csapat volt veszélyesebb, Gyetvánnak akadt is dolga, hogy megóvja a góltól a paksi kaput.

Kényszerű Fradi-csere és vitatott kezezés

A Ferencvárosnak alig negyedóra után Kovacevic sérülése miatt változtatnia kellett csatárposzton, és ha nem is emiatt, de kiegyenlítettebbé vált a játék. Noha az iram és a színvonal sem volt magas, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de paksi oldalon Vécsei fejjel tévesztett célt, az FTC-nél pedig Gruber nem találta el a kaput lábbal.

Az első félidő legvitatottabb jelenete, Gomez kezét érte a labda, de nem járt érte 11-es:

Egy szöglet után vezetést szerzett a címvédő a szemnfüles Joseph révén, majd a francia támadó rögtön a középkezdést követően akár másodszor is betalálhatott volna.

A Paks hátrányban próbált magasabb sebességi fokozatba kapcsolni és támadóbb szellemben fellépni, ez néhány percig ugyan sikerült, de ennek hátulütőjeként a riválisnak is esélyt kínált. Sőt, a szabad területeket kihasználva a nagyobb lehetőségeket a hazaiak hagyták ki, Corbu négy méterről sem tudta kapura fejelni a labdát, Joseph próbálkozásánál pedig Gyetván védett nagyot.

A Paks cseréje elszórta a labdát, a Fradi köszönte szépen

A vendégeknél Windecker sérülése miatt csereként beállt Máté első labdaérintéséből eladta a labdát, a Ferencváros ebből vezette a sokadik ígéretes kontráját, ezúttal pedig Joseph már nem hibázott.

A második gól érezhetően lezárta a mérkőzést, innentől a csapatok a hármas sípszót várták, így a kialakult néhány helyzet ellenére izgalom nem maradt az utolsó 25 percre, olvasható az MTI tudósításában.

A csereként beállt Böde azért nyomot hagyott a meccsen, amikor földre vitte Szalait egy sárgáért:

Győzelmével a Fradi jelenleg vezeti a tabellát a szintén 62 pontos Győr előtt, amely a forduló zárómeccsén a Debrecen vendége lesz.

NB I, 31. forduló:

FTC – Paksi FC 2-0 (1-0)
Groupama Aréna, 11 127 néző
v.: Bogár
FTC: Dibusz – Gomez, Raemaekers, Szalai G. – Osváth, Rommens, Kanichowsky, Corbu, Gruber (Lisztes, 77.) – Joseph (Zachariassen, 90.), Kovacevic (O’Dowda, 15.).
Paks: Gyetván – Hinora (Silye, 77.), Alaxai, Vas, Vécsei, Zeke – Windecker (Máté, 66.), Gyurkits, Horváth Ke. – Szendrei Á. (Böde, 66.), Hahn (Ádám, 46.).
gól: Joseph (43., 66.)
sárga lap: O’Dowda (32.), Corbu (57., 87.), illetve Vécsei (35.), Ádám (46.), Böde (80.), Gyurkits (83.)
piros lap: Corbu (87.)

The post Csak Böde csapta nyakon a védőt, de a Paks nem okozott gondot a Fradinak first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Majka Magyar Péterről: Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni

Az EU-s pénzek és Vitézy kinevezése sokat lendíthet a fővárosi fejlesztéseken

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.4Ft
26 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Apr 2026 21:35 UTC
Latest change: 26 Apr 2026 21:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.22Ft
26 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Apr 2026 21:35 UTC
Latest change: 26 Apr 2026 21:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »