A Tübingeni Egyetem egy szeptember elején megjelent tanulmányában a kutatók az énektudásuk alapján osztályozták a madarakat – legalábbis azt a 123 fajt, amellyel Németországban az ember jó eséllyel összefuthat, és hallhatja őket énekelni. A kutatásban 84 önkéntes vett részt, akiknek 1-től 5-ig értékelniük kellett a lejátszott madárhangokat, valamint egy rövid kérdőívet is ki kellett tölteniük.

Ebben meg kellett adniuk, hogy külső segítség (madárhatározó könyv vagy app) nélkül hány madárfajt tudnak azonosítani, illetve hánynak ismerik meg az énekét anélkül, hogy látnák, illetve azt is megkérdezték tőlük, hogy a madarak látványát vagy a hangjukat kedvelik inkább.

Az eredmények szerint azok, akik eleve jobban kedvelték a madarakat, valamivel magasabbra értékelték az éneküket is, de úgy tűnik, hogy nem kell madarásznak lenni ahhoz, hogy az ember kedvelje a madárdalt. Nadine Kalb ökológus, a kutatás vezetője szerint mindegy is volt, hogy az önkéntesek felismerték-e, hogy rigót vagy kék cinegét hallanak, egyes fajok énekét szépnek, másokét kevésbé szépnek értékelték.

Rigó, tengelic, vörösbegy

A versenyt a fekete rigó (Turdus merula) nyerte 4,52 ponttal, de jól teljesített a tengelic (Carduelis carduelis, 4,26), a vörösbegy (Erithacus rubecula, 4,04) és a kék cinege (Cyanistes caeruleus, 3,92) is. A hallgatók a gyöngybagoly (Tyto alba) hangját találták a legcsúnyábbnak, ezt 1,32 pontra értékelték.

A kutatók ezután megvizsgálták, hogy vajon mi alapján születhettek meg ezek az értékelések. Christoph Randler ökológus, a tanulmány egyik szerzője szerint bár az ember arra számítana, hogy az egyszerűbb mintázatok jobban tetszenek az embernek, ennek az ellenkezője derült ki: minél komplexebb volt egy dal, annál magasabb értékeléseket kapott. Az is előnynek számított, ha a dal legalacsonyabb és legmagasabb hangja között nincs túl nagy különbség, ahogyan az is, ha a dal elkerülte azt a frekvenciát, ahol az ember hallása a legérzékenyebb. Kalb szerint az ember ezekhez a dalokhoz már tudat alatt is nyugodt körülményeket társít, ezért is tarthatja őket szebbnek.

Randler szerint ez a kutatás még csak a kezdet, de már ez is jól mutatja, hogy a madárhangok milyen szorosan hozzátartoznak az ember hétköznapi tapasztalatához. Olga Feher, a Warwicki Egyetem kutatója, aki nem vett részt a tübingeni kutatásban, szintén úgy gondolja, hogy a madárdal kedvelésének nem kulturális, hanem legalább részben biológiai okai lehetnek.

Forrás