Egy német kutatásban értékelték a madarak dalát, kiütéssel nyert a fekete rigó

A Tübingeni Egyetem egy szeptember elején megjelent tanulmányában a kutatók az énektudásuk alapján osztályozták a madarakat – legalábbis azt a 123 fajt, amellyel Németországban az ember jó eséllyel összefuthat, és hallhatja őket énekelni. A kutatásban 84 önkéntes vett részt, akiknek 1-től 5-ig értékelniük kellett a lejátszott madárhangokat, valamint egy rövid kérdőívet is ki kellett tölteniük.

Ebben meg kellett adniuk, hogy külső segítség (madárhatározó könyv vagy app) nélkül hány madárfajt tudnak azonosítani, illetve hánynak ismerik meg az énekét anélkül, hogy látnák, illetve azt is megkérdezték tőlük, hogy a madarak látványát vagy a hangjukat kedvelik inkább.

Az eredmények szerint azok, akik eleve jobban kedvelték a madarakat, valamivel magasabbra értékelték az éneküket is, de úgy tűnik, hogy nem kell madarásznak lenni ahhoz, hogy az ember kedvelje a madárdalt. Nadine Kalb ökológus, a kutatás vezetője szerint mindegy is volt, hogy az önkéntesek felismerték-e, hogy rigót vagy kék cinegét hallanak, egyes fajok énekét szépnek, másokét kevésbé szépnek értékelték.

Rigó, tengelic, vörösbegy

A versenyt a fekete rigó (Turdus merula) nyerte 4,52 ponttal, de jól teljesített a tengelic (Carduelis carduelis, 4,26), a vörösbegy (Erithacus rubecula, 4,04) és a kék cinege (Cyanistes caeruleus, 3,92) is. A hallgatók a gyöngybagoly (Tyto alba) hangját találták a legcsúnyábbnak, ezt 1,32 pontra értékelték.

A kutatók ezután megvizsgálták, hogy vajon mi alapján születhettek meg ezek az értékelések. Christoph Randler ökológus, a tanulmány egyik szerzője szerint bár az ember arra számítana, hogy az egyszerűbb mintázatok jobban tetszenek az embernek, ennek az ellenkezője derült ki: minél komplexebb volt egy dal, annál magasabb értékeléseket kapott. Az is előnynek számított, ha a dal legalacsonyabb és legmagasabb hangja között nincs túl nagy különbség, ahogyan az is, ha a dal elkerülte azt a frekvenciát, ahol az ember hallása a legérzékenyebb. Kalb szerint az ember ezekhez a dalokhoz már tudat alatt is nyugodt körülményeket társít, ezért is tarthatja őket szebbnek.

Randler szerint ez a kutatás még csak a kezdet, de már ez is jól mutatja, hogy a madárhangok milyen szorosan hozzátartoznak az ember hétköznapi tapasztalatához. Olga Feher, a Warwicki Egyetem kutatója, aki nem vett részt a tübingeni kutatásban, szintén úgy gondolja, hogy a madárdal kedvelésének nem kulturális, hanem legalább részben biológiai okai lehetnek.


Forrás

Érdekességek

Találtak egy középkori várat Írországban

Az USA és Kína „MI-párbeszédet” kezdeményez közös aggodalmairól

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.52Ft
21 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Sep 2026 21:05 UTC
Latest change: 21 Sep 2026 20:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.32Ft
21 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Sep 2026 21:05 UTC
Latest change: 21 Sep 2026 20:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »