Elpártoló polgármesterek: Miért fordítottak hátat a Fidesz–KDNP-nek?

Ki az, aki szegény embereknek az ételosztását pártpolitikai alapon nézi?”

– kérdezi Orosz István, a Nógrád vármegyei Bátonyterenye polgármestere, aki 2025-ben azért lépett be a KDNP-be, hogy a települése kapjon támogatást és megmeneküljön a csődtől. Az év elején aztán ki is lépett, miután a pártközpontban szóvá tették, hogy a közösségi médiában megosztott egy ételosztást, amelyet a Tisza szervezett.

Orosz 2024-ben annak köszönhetően nyerte meg az önkormányzati választást, hogy aktívan részt vett a bátonyterenyei akkumulátor-szétszerelő üzemmel szemben szerveződő helyi civil mozgalomban. A választás előtt a 24.hu is készített a településen riportot.

A Bács-Kiskun vármegyei Bócsa fideszes polgármestere, Szőke-Tóth Mihály már évek óta belülről kritizálta a pártját, de nem volt semmi hatása. A választás napján végül ő is a Tisza támogatására buzdított. Szerinte a Fidesz nem értékalapú politizálást folytatott, hanem csak egy dolog érdekelte: a hatalom megtartása. Ő is a kilépését tervezi, ha előtte ki nem rúgják.

A Deutsche Welle riportere két vidéki polgármesterrel forgatott, akik részletesen meséltek nyílt szakításuk okairól: helyi konfliktusokról, korrupcióról, lojalitáskényszerről. A választáson végül azokban a körzetekben a Tisza nyert is, ahová ezek a települések tartoznak. Bács-Kiskunban Lezsák Sándor, Nógrádban pedig Becsó Zsolt vesztette el a mandátumát.

The post Elpártoló polgármesterek: Miért fordítottak hátat a Fidesz–KDNP-nek? first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Népautónak született, divatcikként támadt fel: 25 éves a modern Mini

Kapitány István bejelentése: Visszaállítjuk a szülészorvos-választást!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.11Ft
01 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 20:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 20:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.8Ft
01 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 20:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 20:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »