Francia tengeri régészek óriási víz alatti fal maradványait fedezték fel Bretagne partjainál a tengerfenéken; a kb. 120 méter hosszú fal i. e. 5800-5300 körül épülhetett, és ez Franciaország legnagyobb ismert víz alatti építménye.

A mára 9 méternyi tengervíz alatt található, a régészek szerint vélhetően halcsapdaként vagy árvízvédelmi gátként szolgáló falat eredetileg a Sein-sziget (Île de Sein) partvonalán építették. A búvárok nagy gránit monolitokat is találtak a fal mentén, amelyek a szakemberek tippjei alapján egy nagy hálót tarthattak, hogy a visszahúzódó árapály során halat fogjanak.

A fal átlagos szélessége 20 méter, magassága 2 méter, és összesen 3300 tonnát nyomhat, ami arra utal, hogy jelentős, szervezett közösség munkájaként épült fel. A kutatásban részt vevő régész, Yvan Pailler szerint a falat vagy magas szinten strukturált vadászó-gyűjtögető társadalmak építették, amelyek a bőséges erőforrás miatt letelepedtek, vagy korai neolitikus népek, amelyek i. e. 5500-5000 között érkeztek a térségbe.

A monolitok a híres brit kőszobrok, a bronzkori menhirek előtt keletkeztek, ami arra utal, hogy a kőfeldolgozó tudást valószínűleg a mezolitikus (középső kőkorszaki) és neolitikus (újkőkorszaki) közösségek adták át egymásnak.

A falat Yves Fouquet geológus fedezte fel modern radaralapú mélységi térképek segítségével; az első régészeti feltárás 2022 nyarán történt, a részletes térképezés pedig a következő télen, amikor az algák visszahúzódtak. A kutatók azt is feltételezik, hogy ez az építmény inspirálhatta az elsüllyedt városokról (pl. Ys) szóló bretagne-i legendákat. Az i. e. 8000 és 4500 közötti jelentős tengerszint-emelkedés miatt a környéken több település víz alá kerülhetett, az így hátramaradt halászati vagy védelmi struktúrák és lakóépületek pedig könnyen beindíthatták a később érkezők fantáziáját – az ennek hatására születő történetek pedig tartós nyomot hagytak a közösségi emlékezetben.

Forrás