Felfüggesztenék a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza törvényjavaslata értelmében

Bujdosó Andrea frakcióvezető szerint több ezer családot érint az a szerdán benyújtott törvényjavaslat, amellyel felfüggesztenék a devizahiteles pereket és az ezekkel kapcsolatos végrehajtásokat.

A Hantosi István és Melléthei-Barna Márton tiszás képviselők által jegyzett beadvány célja, hogy a devizahiteles szerződésekkel összefüggésben elrendelt végrehajtásokat, valamint az ezekhez kapcsolódó peres eljárásokat a jogszabály erejénél fogva, hivatalból és soron kívül felfüggessze.

Azzal indokolnak, hogy a devizahiteles szerződések jogkövetkezményeinek felülvizsgálata érdekében indokolt a még folyamatban lévő perek felfüggesztését elrendelni, hogy az érintett végrehajtási eljárásokban végrehajtási cselekményt, intézkedést ne lehessen foganatosítani.

A törvényjavaslat szerint

mind a polgári peres eljárások, mind a bírósági végrehajtási eljárások folytatására az érintett törvények felülvizsgálatát követően kerülhet sor a külön törvényben foglalt rendelkezéseknek megfelelően.

Arról is gondoskodtak a javaslat szövegében, hogy ha az adós maga kíván továbbra is teljesíteni, ezt megtehesse.

A Tisza az Alaptörvény-módosításról szóló javaslatát is benyújtotta szerdán, ahogy a parlamenti vizsgálóbizottságokról szólót is.

The post Felfüggesztenék a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza törvényjavaslata értelmében first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Alaptörvény-módosítást nyújtott be a TISZA a miniszterelnöki ciklus hosszáról

Gulyás Gergely: A Fidesz–KDNP-frakció törvényjavaslatot terjesztett elő a magyar gazdákat védő intézkedések újbóli bevezetésére

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.75Ft
21 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 May 2026 04:55 UTC
Latest change: 21 May 2026 04:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.55Ft
21 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 May 2026 04:55 UTC
Latest change: 21 May 2026 04:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »