Felfüggeszti tevékenységét a Promenád24

A Promenad24.hu szerkesztősége tájékoztatja olvasóit, hogy a hírportál internetes oldala határozatlan időre felfüggeszti tevékenységét – írta pénteken közzétett szolgálati közleményében a lap.

Emlékeztetőül: a Promenád24 volt az a Lázár Jánoshoz szorosan köthető hódmezővásárhelyi újság, amelyik szeptemberben durván megtámadta egy cikkben Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrfőkapitányt, aki ezután néhány nappal öngyilkos lett. A lap ezt követően azzal került az országos nyilvánosságba, hogy negyven tiszás nevét tette közzé a hódmezővásárhelyi körzetben.

A közleményben úgy fogalmaztak: „Az elmúlt években azért dolgoztunk, hogy hitelesen, tabuk nélkül, határozott állásfoglalással közvetítsük a híreket, és mutassuk meg a dolgok mögött álló összefüggéseket. A következő időszakban a Facebook-oldalunkon leszünk elérhetőek, ahol továbbra is ki fogjuk mondani az igazságot, közéleti kérdésekben pedig ugyanolyan következetesek leszünk, mint korábban.”

Folytatják a munkát

A lap dolgozói emellett megköszönték olvasóiknak azelmúlt években nyújtott támogatást, mint írták:

értük is tették, amit helyesnek gondoltak.

„Bár más keretek között, de folytatjuk a munkát, követőinkre számítunk a jövőben is” – közölték.

A Promenád24 2024 szeptemberéig azé a Bada Jánosé volt, aki a volt közlekedési miniszter régi bizalmi embere, kapcsolatuk a hódmezővásárhelyi iskolai évekig nyúlik vissza, amikor évfolyamtársak voltak a Bethlen Gimnáziumban. Lázár tavaly nevezte ki a MÁV SZK vezérigazgatójának Badát, jóllehet előtte nem rendelkezett nagyvállalati vezetői tapasztalattal. Az Opten adatai szerint a Promenád24-et Bada János testvére, Bada Éva Réka vette át.

2024 márciusában vált meg a lapban birtokolt tulajdonrészétől Rákay Philip, miután a Promenád24 munkatársai kritizálták a Márki-Zay Péterrel közösen szereplő, a polgármestertől el nem határolódó Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert.

The post Felfüggeszti tevékenységét a Promenád24 first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Tűzoltók küzdenek a nagy erdőtűzzel Dél-Franciaországban

Sorra szűnnek meg a Jobbik alapszervezetei ott, ahol korábban a legerősebb volt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.3Ft
04 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 02:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 02:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.91Ft
04 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 02:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 02:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »