
Az elmúlt három évben a mesterséges intelligencia minden területét uralta az OpenAI, de most először érezni, hogy tényleg konkurenciára akadt: miután a várva várt GPT–5 csalódást keltett, jött a Google, és november közepén kiadta a Gemini 3-at, amivel lekörözte a ChatGPT-t hajtó modellt – olyannyira, hogy Sam Altman, az OpenAI vezére azóta vörös riasztást adott ki a cégén belül a fokozódó verseny miatt. Az AI Híradó új adásában átbeszéltük, mit jelent ez a gyakorlatban, hogyan reagált Sam Altman és Elon Musk, miként alakult a Google–OpenAI párharc az évek során, és hogyan szólhat ebbe bele egy nevető harmadik is. De még az is kiderül, hogy mit takar a Google másik nagy dobása, a Nano Banana.
A podcastban továbbá belevetettük magunkat az AI-zenék világába, és nemcsak a már a Billboard slágerlistáinak élére is felkerülő mesterségesen generált dalok zeneipart átformáló jelentőségéről beszéltünk, hanem arról is, hogyan működnek a Suno-szerű zenegenerátorok – sőt, be is mutatjuk, mit tudnak.
- Mi áll a zenei kiadók és az AI-cégek több száz milliárd dolláros pereskedése mögött?
- Mit kezd az AI József Attila és a nemzeti rock párosításával?
- Mi köze Müller Péter Sziáminak a mesterséges intelligenciához?
- És hogy jön ide a 70-es, 80-as évek szintetizátorpánikja, amiben még a Queen is érintett volt?
Többek között ezeket a kérdéseket is megválaszolja az AI Híradó negyedik részében Bodnár Zsolt és Tóth András, a mesterséges intelligencia világának legfrissebb és legfontosabb híreinek kitárgyalása mellett.
Nézd meg itt:
Vagy hallgasd alább:
A videót Kun Zsuzsi készítette, Kiss Bence és Kristóf Balázs segítségével. A kéthetente jelentkező AI Híradó a következő adástól új időpontban, hétvégenként kerül ki a szokásos csatornákra.
Az AI Híradó korábbi adásai:









