FIFA-békedíjjal nyalt be Trumpnak Gianni Infantino a vb-sorsoláson

Ha már a hőn áhított Nobel-békedíjra hiába várt, a frissen az ő kedvéért létrehozott FIFA-békedíjat megkapta a világ egyik legkorruptabb szervezetétől Donald Trump amerikai elnök.

„Reményt akarunk látni, egységet akarunk látni, jövőt akarunk látni” – mondta díjátadó beszéd gyanánt Gianni Infantino FIFA-elnök Trumpnak, miközben átadta a díjat.

„Ezt akarjuk látni egy vezetőtől, és ön mindenképpen megérdemli az első FIFA-békedíjat. Mindig számíthat a támogatásomra, hogy segítsek békét teremteni szerte a világon. Köszönöm, elnök úr”

– folytatta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke, aki Trump újraválasztása óta rendszeresen próbál sütkérezni a narancsfényben – részt vett a Mar-a-Lagóban tartott beiktatási partin, és még a gázai háborút lezárni kívánó egyiptomi békecsúcsra is kapott meghívást, hogy focis szövetségi vezetőként a világ valódi vezetőivel együtt vegye ki a részét a dicsőségből.

Trump a nyakába akasztotta az érmet, és azt mondta, ez az egyik legnagyobb megtiszteltetés az életében, ami érte. „A világ biztonságosabb hely lett” – mondta saját eredményeiről, majd Pelét emlegette, amikor megkérdezték, hogy mit is jelent számára, hogy (Mexikóval és Kanadával együtt) az USA fogja megrendezni a 2026-os világbajnokságot. Végül azon viccelődött, hogy ideje lenne átnevezni az amerikai focit valami másra, hogy ne ugyanúgy hívják, mint ezt a másik sportot, ami népszerű a világban.

Ezután elkezdődhetett a 2026-as vb csoportjainak sorsolása, amiről a FIFA-gála elvileg szól.


Forrás

Érdekességek

What Trump’s Mamdani praise — and MTG’s ouster — says about MAGA’s future

Döntetlent játszott a magyar női kézilabda-válogatott Japánnal, ez most elég volt a vb-negyeddöntőbe jutáshoz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
06 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 13:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 13:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
06 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 13:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 13:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek