Gulyás Gergely szerint a munkatársai törölték a Havasi Bertalan felmentésére vonatkozó posztját

Egyre vadabb fordulatokat vesz Havasi Bertalan sorsa: Orbán Viktor korábbi sajtófőnöke mostanáig a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkárként dolgozott, de saját bevallása szerint jobbára már csak szivarozgatott. Miután szombaton nyilvános összetűzésbe került Magyar Péterrel, még aznap délután egy miniszterelnöki határozattal fel is mentette Havasit. Több fideszes politikus azonban szóvá tette, hogy a felmondás jogszerűtlen volt: közülük később Rétvári Bence és Gulyás Gergely is törölték az erre vonatkozó bejegyzéseiket, miután kommentelők rámutattak, hogy nincs igazuk.

Magyar Péter ezt egy újabb posztban az orruk alá is dörgölte vasárnap, mondván:

„Gulyás Gergely és Rétvári Bence jogászkodni próbáltak Havasi Bertalan felmentése kapcsán. Aztán kiderült, hogy 16 év kormányzás után sem értenek a dologhoz, így törölték a posztjukat.”

Gulyás Gergely most erre reagálva azt írta, hogy a munkatársai a tudta nélkül törölték a posztját, a felmondás pedig még mindig jogszerűtlen szerinte.

„Miután Kabinetirodát vezető miniszter már nincs, ő nem tehetett javaslatot senkinek a felmentésére. (Akkor sem, ha a Kabinetiroda csak egy hónap múlva szűnik meg.) Az ő hatáskörét a Miniszterelnökséget vezető miniszter gyakorolja”

– írta. Mint azt tegnap ismertettük, a Rétvári posztja alatti komment (amit egy magát joghallgató-kormánytisztviselőként aposztrofáló kommentelő jegyez) szerint az Orbán-kormányban Rogán Antal vezette Kabinetiroda még nem szűnt meg. Ugyanis annak a törvénynek, ami kimondta, hogy az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma, valamint a Miniszterelnöki Kabinetiroda a Miniszterelnökségbe történő beolvadással megszűnik, volt egy olyan passzusa, hogy e két minisztérium megszűnésének időpontját egy külön kormányrendelettel kell meghatározni, márpedig az a kormányrendelet (a 90/2026-os számú) a megszűnés időpontját 2026. június 15-ben állapította meg. Vagyis formálisan addig még létezik a korábban Rogán és Bóka miniszterek által vezetett két tárca. Ugyanerre jutott a Telex által megkérdezett munkajogi szakértő is. Vélhetően azonban még lesznek további jogértelmezések is ebben az egyre nagyobb elefánttá növekvő ügyben.


Forrás

Érdekességek

South Carolina Republicans tank redistricting, for now

Kémbotrány tartja lázban az angol fociligát, pedig az idény nem csak erről szólt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.45Ft
18 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 10:35 UTC
Latest change: 18 May 2026 10:27 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.65Ft
18 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 10:35 UTC
Latest change: 18 May 2026 10:27 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »