Tarthatatlanul alacsonyak a fizetések legalább három olyan egyetemen, amely nem esett át az úgynevezett modellváltáson, azaz nem alapítványi formában működik. Az ELTE-n uralkodó viszonyokról nemrég külön cikkben írtunk, de közben a két művészeti egyetemen – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (LFZE, Zeneakadémia) és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE) – sem jobb a helyzet.

Ezek az egyetemek is kimaradtak a kekvásításból, nem kis részben azért, mert belső ellenállás is volt a folyamattal szemben, és az Orbán-kormány sem akart megkockáztatni még egy olyan botrányt, mint amilyen a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) zajlott az erőszakos átalakítás nyomán – illetve talán megfelelő megoldás, idő és pénz sem állt a rendelkezésére. Ezzel együtt az elmúlt években folyamatosan alulfinanszírozott helyzetben tartották ezeket az intézményeket, és ezt a kormány nyomásgyakorlásra használta annak érdekében, hogy álljanak be a sorba.

A Zeneakadémián még csökkenhetnek is a bérek

A Liszt Ferenc alapította, 150 éves Zeneakadémián könnyen megtörténhet, hogy az egyébként is rendkívül alacsony fizetések decembertől még csökkennek is. Kifut ugyanis az a bérkiegészítés, amit a dolgozók egy éve megkaptak.

„A Zeneakadémia jelenlegi éves bruttó bértömege 4,498 milliárd forint. 2025 decemberében a Hankó Balázs miniszter által vezetett minisztériumtól 15 százalékos, 11 hónapra elegendő, határozott idejű munkáltatói döntésen alapuló illetményre kaptunk forrást, amely 2026. január 1-től november végéig biztosított. A finanszírozás 2026 decemberétől nem áll rendelkezésünkre, saját gazdálkodási keretéből ennek fedezetét az egyetem nem tudja megoldani. Így decembertől, ha nem születik megoldás, az oktatók és dolgozók bére csökkenni fog” – ezzel kezdődik az a kimutatás, amelyet szeptember 7-én az LFZE-n Lannert Judit oktatási miniszternek nyújtott át a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének (MZTSZ) a Zeneakadémián működő alapszerve nevében Tóth Balázs.

Úgy tűnik, szokás lett kormánytagokat olyan módon informálni az ágazati bérekről, hogy nyilvános helyzetekben táblázatokat, kimutatásokat nyomnak a kezükbe – emlékezhetünk, hogy az ELTE évnyitója után Magyar Péter miniszterelnök is kapott az utcán egy A4-es papírt a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetétől (FDSZ). A szakszervezet egyébként az országgyűlési képviselőket is célba vette, a „Fogadj örökbe egy képviselőt!” projektjük keretében mindenkinek írnak levelet, amelyben ismertetik a helyzetet. Két eset állhat fenn: vagy tényleg információhiány van kormányzati oldalon (furcsa, de nem lehetetlen, hiszen nehéz átlátni az intézmények belső viszonyait), vagy kevés az olyan szemtől-szembe helyzet, amikor az egyetemi bérekről tárgyalni lehetne.

„Egyetemi tanársegédeink és adjunktusaink alapilletménye a garantált bérminimumra történt kiegészítéssel együtt bruttó 373 200 forint, ez egészül ki (2026 novemberéig) a 15 százalékos illetménnyel. A modellváltó egyetemeken dolgozók átlagosan 30 százalékkal magasabb jövedelmet vihetnek haza. A modellváltásnak ellenálló, azt szenátusi határozattal is megakadályozó Zeneakadémia bérhátrányának mérsékléséhez még 2026-ban legalább 30 százalék béremelés lenne indokolt” – folytatódik az MZTSZ kimutatása.

A szakszervezet javaslatot is tesz: az idei 30 százalékos emelés mellé jövőre még minimum 20 kellene „a szakmai elvándorlás megállítása, a nemzetközi szaktekintélyek hazacsábítása, az intézmény versenyképessége és a szakmai működés biztosítása érdekében”. Ez tehát 50 százalék, és ha megnézzük, mennyire alacsony bázisról indul ez számos esetben, akkor nem is sok – ha valaki 373 200 forint bruttóról indul, még így sem érné el a 600 ezres bruttót. Összköltségvetési szinten 2,5 milliárd forintról van szó.

„A Zeneakadémia szembement a rá kényszerített korábbi politikával. Tehát nem mentünk bele a Fidesz által ránk oktrojált rektorválasztásba, több alkalommal deklaráltuk azt, hogy mi nem kívánunk kekvás egyetem lenni. Úton-útfélen szembesültünk azzal, hogy ennek nagyon komoly következményei vannak. Folyamatosan büntetésben voltunk, 2023-as költségvetési támogatást kaptunk 2026-ban is” – mondja a Qubitnek Tóth Balázs. Szerinte élt az intézményben egy olyan „romantikus elképzelés”, hogy kormányváltás után majd más pozícióból indulnak, és az új kormányzat kompenzálja az előző időszakot. „Mi kvázi ellenálltunk az előző rendszerben, és úgy véltük, ezt most valamilyen módon mégiscsak el fogják ismerni. Ezt el kell felejteni. Úgy veszem észre, hogy erről szó sincsen.”

Beteg a rendszer

„Ki merem mondani, hogy ez a rendszer beteg: az egyetemeknek a középkortól kezdve van kialakult belső rendjük, választott rektorral és tisztségviselőkkel, most pedig kettős vezetéssel szembesülünk, az egyetemen belül két munkáltató működik, így a jogkörök folyamatosan ütköznek.”

Ez mindegyik egyetem problémája, mondja Rajk Judit egyetemi tanár, az LFZE Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének vezetője a kancellári és rektori kettősségre utalva: „Nem véletlen, hogy azok az egyetemek, amelyek az alapítványi struktúrában megtehették, a kancellári feladatkört saját egyetemükön megszüntették.”

A kettős rendszer azt is jelenti, hogy két munkáltató van, és (legalább) kétfajta fizetési szisztéma érvényesül: jelentősen eltérnek a bérek az oktatói, illetve az adminisztratív vonalon. „Vannak, akik a kancellár alá tartoznak, és vannak, akik a rektor alá. Ide tartozik az oktatást kiszolgáló oktatói gárda, az azt segítő munkatársi csapat, de az furcsa, hogy például a könyvtár vagy a múzeum, ami tudományos és kutatói tevékenységet végez, az a kancellária alá tartozik. Ugyanígy a Koncertközpont is, ami pedig leválaszthatatlan az oktatási tevékenységről.”

Rajk Judit beavat az oktatói fizetésekbe is: egy teljes állású művésztanár fizetése az említett 15 százalék nélkül bruttó 380 418 forint. Ez heti 20 óra tanítást, plusz az órákra történő felkészülést és egyéb feladatokat is jelent. Ehhez jön még 59 850 forint, az a bizonyos 15 százalék, ami december 1-től bizonytalan, így lesz bruttó 440 268.

Tóth Balázs szakszervezeti vezető árnyalja a képet: „A pénzügyi vonalon és a kancellári kabinet alá eső részlegeken vannak, akik érvényesíteni tudják a versenypiachoz igazodó fizetési igényeiket. Ugyanakkor dolgoznak itt karbantartó kollégák, a mai napig 300 alatti nettóval. Ráadásul összesen három karbantartó van a Zeneakadémiához tartozó hét épületre.”

Akadnak még elképesztő helyzetek, például éppen a kecskeméti Kodály Intézetben, amelynek Rajk Judit az igazgatója. Ezért a munkáért tanszékvezetői pótlék jár, ami bruttó 40 ezer forint, és ezt az egyetem kiegészíti 100 ezer forinttal. Az óraadók helyzete már egyenesen abszurd, ők gyakorlatilag ráfizetnek a tanításra: bruttó 7500 forintos óradíjat kapnak, Budapestről járnak tanítani, útiköltséget viszont a jelenlegi gazdasági helyzetben nem tud fizetni nekik a Zeneakadémia, és a szállásukra sincs forrás – a pénz tehát elmegy az oda-vissza vonatozásra.

„A Zeneakadémia közösségének tagjaiként szinte gyerekkorunk óta ismerjük egymást, én magam 18 éves korom óta ebben élek. Ez a törzsgárda fogja lehúzni a rolót, amikor bedől az intézmény. Tudom, hogy a fenntartó minisztérium, az államtitkárság kezdi látni, hogy milyen kétségbeejtő a helyzet, és kezd szembesülni azzal, hogy amit kaptak csomagban az előző kormánytól, az egy financiálisan teljesen tönkretett Zeneakadémia. Az, hogy az intézmény működik, kizárólag a benne dolgozók fantasztikus áldozathozatalának köszönhető” – mondja Rajk Judit.

Képző: művésztanárok a fizetési létra alján

„Egy szakképzett fizikai munkás többet keres, mint a tanársegéd, mint a művésztanár, mint a mérnöktanár. Egy adminisztratív osztályvezető többet keres, mint egy egyetemi tanár” – sorolja a Qubitnek Fernezelyi Márton mérnöktanár, az FDSZ Képzőművészeti Egyetemen működő szervezetének elnöke. Egy művésztanár, illetve mérnöktanár esetében bruttó 450 000 forintról van szó (ennek nettója nem éri el a 300 ezret), egy szakképzett fizikai dolgozó esetében 600 ezer bruttóról, egy igazgatási ügyintéző esetében 650 ezerről. Egy mesteroktató keres 650 ezer bruttót, az adjunktusok 640 és 670 ezer között, a docensek 730 és 820 ezer között, az egyetemi tanárok 900 és 960 ezer között.

„Mindenki alul van fizetve. Tehát nem arról van szó, hogy egy ügykezelő, vagy szakképzett fizikai munkás fizetése sok lenne, sőt, a szakszervezet pedig természetesen mindenkit képvisel. Csak hát egy művésztanár, vagy tanársegéd esetében tényleg tarthatatlan a helyzet” – kommentálja az adatokat Fernezelyi.

„Ha albérletet is kellene fizetnem, fogalmam sincs, mire lenne elég 425 600 forint, amit kézhez kapok” – mondja Dobó Bianka, az MKE adjunktusa, képzőművész, aki szerint itt leginkább a megbecsültségről van szó.

„Nem a mi hozzáállásunk a kérdés, hanem az, hogy a rendszer hogyan áll hozzánk: arra számítanak, hogy lelkesedésből úgyis csináljuk. Jó lenne, ha végre gondolkodó, felnőtt embernek tekintene minket is a rendszer, és ez fejeződne ki a normális fizetésben, ami jelezne egyfajta bizalmat: tudjuk, hogy amit csináltok, az jó, és képesek vagytok jól dolgozni.”

Dobó egyébként egyetemi pluszmunkával egészíti ki a jövedelmét, például felvételi-előkészítőt vállal. „Oktatóként fontos, hogy képes legyek folyamatosan fejlődni és megújulni is, mivel csak így lesz mit átadni a hallgatóknak. A doktori fokozatszerzésen túl, ami sok többletmunkával jár, fontos lenne, ha az egyéb továbbképzésekben is támogató lenne a rendszer” – teszi még hozzá.

A kérdésre, hogy vajon az MKE tudna-e változtatni a belső fizetési arányokon, ha akarna, Fernezelyi Márton szakszervezeti vezető elmondja: megalázó módon rendre az a válasz jött az egyetem vezetésétől, hogy a munkaerőpiaci lehetőségek nem engedik, hogy az adminisztrációs területen ennél alacsonyabb béreket fizessenek. Magyarán a jó hivatali dolgozót, fizikai dolgozót nehéz megtartani, a művésztanárok viszont elhivatottságból akkor is csinálják, ha filléreket keresnek.

Épp az MKE Intermédia Tanszékének épületében ülünk, egy volt óvodában, amelyet réges-rég fel kellett volna újítani, egyetemi célokra átalakítani – jelképes, hogy az ablakokon még ott vannak a rácsok, a rácsokon pedig állatfigurák. Jól ismert az egyetem elkeserítő infrastrukturális helyzete – az alapítványosításnál az egyik nagy ígéret mindig éppen a fejlesztés volt, illetve az, hogy az intézmény mekkora anyagi mozgásteret kap.

Sok mindenért kellene tehát küzdeni, de mint Fernezelyi mondja, „az elmúlt 4-5 évben azért az alapítványosodás megakadályozásáról szóló harcra ment el az energiák nagy része”. Szerinte egyébként a modellváltás azért sem működött volna az MKE-n, mert a kekva-modellben az egyetemek egészével munkaerő piaci szempontokat figyelembe vevő, több éves szerződéseket kötöttek és ez nehezebben értelmezhető egy művészeti egyetemen.

Dobó Bianka is megjegyzi, hogy művészeti területen nem lehet a piacról átvett logikákat, a menedzserszemléletet egy az egyben erőltetni, sem a teljesítménymérésben, sem az egyetemi bevételkényszerben, sem a foglalkoztatásban. Ahogy az sem várható el, hogy egy művésztanár az alacsony fizetését a művészeti piacról egészítse ki, a műkereskedelem ugyanis nem így működik. „Nincs mindenkinek automatikus belépése ebbe a piaci mezőbe. Az sem mindegy, mennyi időt tudsz belerakni. Ennek része az alkotási és közösségi platformok kezelése, a pályázatírás hazai és külföldi rezidenciaprogramokra, a kapcsolatépítés. Csak az tud ebből megélni, aki teljes munkaidőben ezzel foglalkozik, kutat, fejleszti magát. Ennek része az is, hogy elutazik nagy, nemzetközi kiállításokra. Ez mind idő és pénz.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Forrás