A tájjal együtt élni címet viseli a WWF Magyarország  gondozásában készült dokumentumfilm-sorozat harmadik része, amely nemcsak a Homokhátság jövőjéről, hanem a magyar mezőgazdaság egyik legfontosabb kérdéséről is szól: hogyan lehet alkalmazkodni a gyorsan változó klímához? A film online felületen először a 24.hu-n látható, íme a harmadik, egyben befejező rész:

Az Olyan, mint egy lyukas kád című első rész a kiszáradás hátterét mutatta be, míg a második epizód a lehetséges megoldásokkal foglalkozott, többek között az alulról szerveződő helyi vízőrző csoportok munkájával Egyedül nem fog menni címmel.

A filmben Mádlné dr. Szőnyi Judit hidrogeológus, dr. Tölgyesi Csaba ökológus, Prof. dr. Rakonczai János geográfus és Szabó Zoltán gazdálkodó különböző nézőpontokból mutatják meg, milyen kihívásokkal néz szembe a térség. Milyen szerepe lehet a regeneratív gazdálkodásnak és a tájhasználat megváltoztatásának egy olyan környezetben, ahol a vízhiány, a talajok romló minősége és a mezőgazdasági módszerek korlátai egyszerre befolyásolják az életlehetőségeket?

Szabó Zoltán gazdálkodó saját tapasztalatain keresztül beszél arról, milyen nehéz ma gazdaságosan termelni, és miért jutott el odáig, hogy alapjaiban gondolja újra gazdasága működését. A kutatók közben arra keresik a választ, hogyan lehet a talajban és a tájban megtartani azt a vizet, amelyből egyre kevesebb áll rendelkezésre. A megoldás egyik kulcsa a szemléletváltás lehet: a talajélet megőrzése, a talaj minimális bolygatása, a szárazságtűrőbb növények, valamint bizonyos területeken a gyepgazdálkodás és az extenzív állattartás. Van-e lehetőségünk alkalmazkodni, és képesek vagyunk-e úgy változtatni a gazdálkodásunkon, hogy a következő generációknak is maradjon élhető Alföld? Ahogy Szabó Zoltán fogalmaz:

Elértük a határainkat, innentől fogva már csak lefelé van. Ha szeretnénk fenntartani a jelenlegi termelési szintet, akkor a talajokat építeni kell és nem rombolni.

A szakmai pontosság mellett a filmnyelv is lényeges

Egy jól felépített dokumentumfilm azonban nemcsak attól működik, hogy szakmailag pontos és hiteles információkat közvetít. Legalább ilyen fontos, hogy filmként is önálló értéket képviseljen: legyen ritmusa, hangulata, vizuális világa, és képes legyen érzelmileg is közel hozni a nézőhöz azokat a kérdéseket, amelyekről beszél. A három epizódon keresztül egy tudatosan felépített filmes világ kíséri végig a történetet, amelyben a kép, a hang, a zene és a grafikai elemek kiegészítik egymást, és együtt formálják a film hangulatát és mondanivalóját.

Különleges szerepet kapott ebben a zene: a kifejezetten a jelenetekhez és a történet ívéhez illeszkedő, egyedi zenét Bitó János és Bardocz Botond készítette. A zenei világ a három részen keresztül visszatérő elemként kíséri a történetet, összekapcsolva a sorozat különböző fejezeteit.

A zenészekhez a film témája nemcsak alkotói, hanem személyes és szakmai szempontból is közel áll. Bitó János a Homokhátságról származik, emlékeiben pedig még élnek az időszakok, amikor a környéken hatalmas vizek, télen pedig összefüggő jégmezők voltak. „Bordány település tanyavilágában nőttem fel, anyai ágon a család generációk óta lakik a tanyánkon. A környékbeli idősebbektől sokat hallottam a régi időkről, amikor még halásztak a tanya környékén lévő szikes területeken, a bőrüket sós disznózsírral bekenve, hogy a pióca ne tapadjon a lábukra. Én is emlékszem gyerekkoromból, mekkora vizek voltak a környéken. Télen pedig nagy hó, és óriási jégmezők körülöttünk.”

„Utáltam a tavaszi olvadást, mert miden tiszta latyak és sár volt (ezt ma már szomorúan hiányolom). Volt, hogy akkora belvíz vett minket körül, hogy apánk mellcsizmában vitt ki a hátán a tanyáról, hogy suliba tudjunk menni. Ezek a vizek sokszor akár még nyár elején is megmaradtak. Mi tutajt építettünk, és úgy »hajóztunk« a több hektáros, 30-50 centis vizeken. A csatornában gőtéket és csíkhalakat fogtunk. Meghatározó, igazán szép és romantikus gyerekkori emlékek ezek” – mondja Bitó János. Emellett ökológiai tanulmányokat is folytatott, így a táj és a környezet változásait nemcsak zenészként, hanem ökológiai szemlélettel is ismeri. Alkotótársa, Bardocz Botond szintén szorosan kapcsolódik a népi kultúrához, közös munkájukban a népzenei hagyomány, a kortárs zene és a környezet iránti érzékenység találkozik.

Rajzolt történetek

A zenei koncepcióban az alföldi népzene és a kortárs zenei megoldások kaptak helyet. A filmben három népdal is megszólal, miközben a többi zenei rész intuitív módon, a jelenetek hangulatára reagálva született meg. A zenészek elsősorban harmonikára és csellóra építettek, néhány helyen pedig cimbalom és kanna is megszólal. Az eredmény egy olyan sajátos zenei világ lett, amely nem pusztán aláfestésként van jelen, hanem a történet érzelmi rétegét is erősíti.

A film vizuális világát Sall Fanni grafikus egyedi animációi is gazdagítják. Az animációk eredetileg elsősorban azért kerültek a filmbe, hogy segítsék bizonyos szakmai gondolatok és összetett folyamatok megértését. A kész rajzok azonban ennél többet adnak: önálló vizuális világot teremtenek, és tovább erősítik a történet egyediségét. A magyarázó ábrák mellett olyan képi megoldások is megjelennek, amelyek a helyiek vízzel kapcsolatos emlékeit és a lehetséges jövőbeli vizek reményét idézik meg. A film grafikái szorosan kapcsolódnak a szintén a MOSAIC projekt keretében megvalósult Vízhangok a Homokhátságról – Képek és történetek Jászszentlászlóról című fotóhang-kiállításhoz, amelyen Sall Fanni az ESSRG kutatóműhellyel dolgozott együtt. „A folyamat során sok megrázó történetet hallottunk a helyiektől az otthonuk megváltozásával, élőhelyek és élőlények eltűnésével és szenvedésével kapcsolatban. Ezek a megosztások mélyen hatottak rám, több, helyiek által hozott, jelen állapotot bemutató fotóba belerajzoltam az emlékeiket. Egyrészt szerettem volna érthetővé tenni a képeket a helyzetet nem ismerő szemlélő számára is, másrészt így emléket állítottam a megváltozott tájnak, és igyekeztem megmutatni – a helyieknek is, hogy meg volt hallva az, amit megosztottak” – mondta Sall Fanni.

A Homokhátság című dokumentumfilm-sorozat harmadik része nem egyszerűen egy kiszáradó táj története: arról is szól, hogy mit kezdünk azzal a világgal, amely körülöttünk változik, és képesek vagyunk-e időben megváltozni mi is.

The post Ha ez nem működik, akkor nem lehet az Alföldön mezőgazdaságból megélni – a Homokhátság-sorozat utolsó része first appeared on 24.hu.

Forrás