Ha lehet, ne induljon útnak senki az északnyugati országrészben – kéri a katasztrófavédelem

Jelenleg is másodfokú, narancs riasztás van érvényben hófúvás veszélye miatt az északnyugati országrészben, ezért aki teheti, ne induljon útnak az érintett területeken – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az operatív törzs délelőtti sajtótájékoztatóján.

Mukics Dániel tűzoltó alezredes a Hungaromet legfrissebb információira hivatkozva elmondta, hogy Veszprém, Fejér, Pest és Komárom-Esztergom vármegyére vasárnap éjfélig másodfokú figyelmeztetést adtak ki hófúvás veszélye miatt. Jelenleg elzárt település és útszakasz nincs – mondta, részletezése szerint azonban gondokat több helyen és több formában is okoz a jelenlegi helyzet.

  • Szombaton például balesetek miatt ideiglenesen félpályás útlezárások voltak az M1-es és az M6-os autópályán.
  • Hat vármegye 27 településén akadozott az áramellátás néhány órán át, amely 8957 fogyasztási helyet érintett. Vas és Győr-Moson-Sopron vármegye négy településén jelenleg akadozik az áramellátás 1293 fogyasztási helyet érintve.
  • A vízszolgáltatás szombaton öt vármegyében és négy budapesti kerületben összesen 1907 fogyasztási helyen szünetelt, vasárnapra a szolgáltatás mindenhol helyreállt.
  • A köznevelésben 29 intézményben merült fel fűtési probléma, hat iskolában volt csőtörés. Összesen 27 középiskolában rendkívüli szünetet, 40-ben pedig online oktatást rendeltek el.
  • A vasúti közlekedést néhány vonalon váltóhibák lassították szombaton. A MÁV honlapján megtalálhatók azok az útvonalak, ahol a vonatokat pótlóbuszok helyettesítik.
  • Busszal továbbra sem közelíthető meg Szilvás, Tagyospuszta, Hernádcéce, Vindornyalak, Nagykutas, Nemeskisfalud, ezek a települések autóval elérhetők.

A sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy az állóvizek továbbra sem alkalmasak téli sportolásra. Pénteken Fonyódon egy 23 éves fiatal ment a jégre mintegy 100 méterre a parttól, őt a rendőrök figyelmeztették, míg Soltvadkerten a Vadkerti-tavon egy 23 éves nő és 26 éves férfi alatt szakadt be a 6 centiméteres jég, életüket egy 45 éves lékhorgász mentette meg.

Az Operatív törzs felvette a kapcsolat a hulladékszállítást végző közszolgáltatási cégekkel is, és ott, ahol a havazás miatt csúszott az elszállítás, néhány napon belül ez megtörténik. Ezzel kapcsolatban pont szombaton fogalmazott meg kritikát Őrsi Gergely, II. kerületi polgármester, aki levélben kért tájékoztatást a MOHU-tól, hiszen „több utcában már a karácsony környéki szállítások is elmaradtak. Nem indokolható a kiesés egésze az időjárással, ráadásul több olyan utcát érint a kimaradás, ami járható volt az esedékes szemétszállítás idején, az FKF takarította”.


Forrás

Érdekességek

Trump’s super PAC enters the midterms with $300 million in the bank

Újabb tüntetések voltak Minneapolisban az ICE ellen, 30 embert letartóztattak, egy rendőr könnyebben megsérült

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF386.06Ft
12 jan · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jan 2026 03:05 UTC
Latest change: 12 Jan 2026 03:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.24Ft
12 jan · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jan 2026 03:05 UTC
Latest change: 12 Jan 2026 03:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek