Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz

Néhány szervezeti és technikai akadály miatt még nem történt meg a hivatalos bejelentés, de Havasi Bertalan kész tényként közölte a Hír TV-vel, hogy másfél év szünet után újra Orbán Viktor sajtófőnökeként fog dolgozni.

A fideszes csatornának Havasi elmondta: mivel mindenképp ezen a területen képzeli el magát, és emellett nem szeretne Orbánon kívül más embernek dolgozni, gyakorlatilag adta magát, hogy újra a volt miniszterelnök mellett vállaljon sajtófőöki megbizatást. Havasi minderről beszélt már Orbán Viktor pártelnök úrral is, és megállapodtak, hogy folytatják a közös munkát.

Havasi a végén hozzátette, a kilépő papírjait a Minisztériumban még el kell intéznie, de reméli, hogy minél hamarabb munkához láthat.

Havasi az események középpontjában

Orbán Viktor régi-új sajtófőnöke a hétvégén kis túlzással többet szerepelt a nyilvánosságban, mint a volt miniszterelnök mellett töltött megbizatása alatt összesen. Miután Magyar Péter múlt pénteken meghirdette a civileknek szóló tárlatvezetést a Karmelitában, szombaton csakugyan elindult a Karmelita-túra a miniszterelnök vezetésével – aki aztán námileg meglepő módon ott találta az épületben Havasit is. Itt rövid szóváltás következett, mely során elhangzott Havasiról, hogy Magyar kilógathatná őt a gatyájánál fogva a nagyobb látványosság érdekében.

Nem sokkal később a Magyar Közlönyben megjelent a rendelkezés, hogy Magyar Péter felmenti Havas Bertalant a kormányzati pozíciójából, majd eszeveszett jogászkodás kezdődött pro és kontra Magyar, Gulyás Gergely, Schiffer András és Rétvári Bence közreműködésével azt illetően, hogy érvényesek-e a Közlönyben leírtak vagy sem. Később pedig Havasi üzent a miniszterelnöknek a végkielégítésével kapcsolatan, tekintve, hogy Magyar Péter nem akarja ezt kifizetni az előző kormány minisztereinek és államtitkárainak, helyette azt várja tőlük, hogy ajánlják fel az összeget valamilyen jótékony célra. Havasinak azonban esze ágában sincs így tenni, azt üzzente Magyarnaka pénzzel kapcsolatban: „Öcsi, te az utolsó fillérig ki fogsz perkálni”.

Kapcsolódó
Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére

Orbán volt sajtófőnökétől kölcsönözte Magyar a fordulatot.  

The post Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Tajvan elnöke kitart az amerikai fegyvervásárlások mellett, amelyeket Trump alku tárgyának nevezett

Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.98Ft
19 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 May 2026 18:45 UTC
Latest change: 19 May 2026 18:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.83Ft
19 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 May 2026 18:45 UTC
Latest change: 19 May 2026 18:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »