Hernádi Zsolt felajánlotta a Mol külön támogatását a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt dolgozó családjának

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója állt a sajót képviselői elé Tiszaújvárosban azt követően, hogy a Mol helyi üzemének területén halálos áldozatot is követelő robbanás történt péntek reggel. A robbanás körülményeivel kapcsolatban Hernádi elmondta, üzemi baleset történt, egy csővezeték robbant be, külső behatolásnak nincs nyoma.

A Mol vezetője megerősítette a korábban megjelent információkat, miszerint a balesetben egy ember életét vesztette, kilencen pedig megsérültek. A tájékoztatás szerint mindannyian a Mol alkalmazottjai voltak. Hernádi bejelentette, hogy az elhunyt személy családját a Mol a meglévő biztosításán túl is támogatni fogja, egyúttal közölte azt is, hogy vizsgálatba kezdenek annak kiderítésére, hogy történt-e bármiféle emberi mulasztás, ami a tragédiához vezethetett.

Kapitány István energetikáért felelős miniszter Hernádihoz csatlakozva elmondta, a kormány is a támogatásáról biztosítja a tragédia áldozatait és azok családjait. Hernádihoz hasonlóan elmondta, hogy a segítség a helyszínre időben érkezett, a katasztrófavédelmi egységek három perc alatt a helyszínre érkeztek, de a gyors és szakszerű beavatozás sem tudta megmenteni az üzem dolgozójának életét. Szavai szerint egy másik sérültet arcsérüléssel, mentőhelikopterrel vittek a budapesti Honvédkórházba, mostanra már ő sincs életveszélyes állapotban.

A miniszter leszögezte, ilyen tragédia nem történhet meg, ezért a széleskörű vizsgálatban, a minisztérium szakembereinek részvételével fogják elemezni a helyzetet, hogy hasonló ne történhessen meg újra. Kapitány végül elmondta, a robbanás, és a tiszaújvárosi üzemben keletkezett kár semmilyen formában nem befolyásolja az ország üzemanyagellátását.

Robbanás Tiszaújvárosban

A délelőtt folyamán robbanás történt a tiszaújvárosi MOL Petrolkémia Zrt. területén, az anyavállalat hivatalos tájékoztatása szerint a MOL Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén az Olefin-1 üzem újraindítása során történt robbanás, amelynek több súlyos sérültje és egy halálos áldozata van.

A robbanásban történt halálesetről elsőként Magyar Péter miniszterelnök számolt be, aki szintén részvétét fejezte ki az elhunyt családja felé. A kormányfő információit később Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere is megerősítette.

Az első információk hétre tették a súlyosan sérültek számát, később azonban Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter úgy pontosított, hogy a robbanásban ketten sérültek meg súlyosan. Egyikükről azt tudni, hogy életveszélyes légúti égési sérülést szenvedett, őt mentőhelikopterrel a Debreceni Egyetemre szállítottak. Rajtuk kívül heten könnyebb égési sérüléseket szenvedtek.

The post Hernádi Zsolt felajánlotta a Mol külön támogatását a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt dolgozó családjának first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Tiszaújvárosi robbanás: a technológiai balesetek jelentős része mögött a dolgozók túlterheltsége áll

Azonnali áremelkedéshez vezethet a Mol-üzem balesete a hazai műanyagpiacon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.45Ft
22 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 May 2026 17:10 UTC
Latest change: 22 May 2026 17:02 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.72Ft
22 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 May 2026 17:10 UTC
Latest change: 22 May 2026 17:02 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »