
Miután Magyar Péter a miniszterelnöki tájékoztatón azt mondta, hogy Tamásné Czinege Csilla hétfői NAV-elnöki kinevezése valójában ideiglenes kinevezés volt, és hogy a végleges elnököt pályázati úton fogják kinevezni, Kármán András pénzügyminiszter is erről posztolt.
„Az elmúlt 16 év mély bizalmi válságot teremtett. A NER korrupcióra és nepotizmusra épülő uram-bátyám rendszerének a következményeivel lépten-nyomon szembesülünk. A kormányváltás után a társadalmi igény a teljes transzparenciára hatalmas és érthető. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot írunk ki” – írta posztjában a pénzügyminiszter.
Csakhogy Kármán hétfői posztjában, amelyben bejelentette Tamásné kinevezését, semmi nem utalt arra, hogy a kinevezés ideiglenes lenne. A hírt kisebb felháborodás követte.

A felháborodás
Horváth András, a „zöld dossziés” NAV-os posztolt róla felháborodottan a Facebookra. (Emlékeztetőül: Horváthról 2013-ban azt írtuk, hogy „14 évig dolgozott az adóhivatalnál, és hatalmas csalásokat látott. Szólt a főnökeinek, szólt politikusoknak, szólt mindenkinek, de nem történt semmi. Idén ősszel otthagyta a munkahelyét, feljelentést tett az ügyészségen három leállított vizsgálat miatt, és nyilvánosság elé állt.” Ezek után ellene indult eljárás, amit aztán megszüntettek.)
Horváth kedden azt írta új NAV-elnökről, hogy „amikor 2013 novemberében a nyilvánosság elé léptem a NAV-on belüli korrupciós és ÁFA-csalási ügyekkel (melyek feltárásán évek óta dolgoztam), régióvezetőként Tamásné volt az, aki lefolytatta azt a hétvégi (!) vizsgálatot, amelyben minden vádpont alól »tisztázták« magukat.” Erről a bizonyos hétvégi vizsgálatról itt olvashatják akkori cikkünket.
Horváth azzal vádolta a Tisza-kormányt, hogy „tisztítótüzet ígérgettek, de amivel most a NAV-nál próbálkoztok, az puszta átmentése a NER-es ántivilágnak”.
Kármán transzparenciát ígér
Csütörtöki posztjában, amiben már Magyar Péter bejelentéséhez igazodik, Kármán azt írja, fontosnak tartja, hogy „a NAV minden területe kizárólag szakmai alapon, politikai befolyás nélkül” működjön, ezért a jövőben a NAV elnöke „nem lesz a pénzügyminiszter által vezetett minisztérium államtitkára”. Az erről szóló jogszabályváltoztatási folyamatot Kármán szerint már elkezdték.
Mint írja, „az új jogszabály megszületéséig és a nyílt pályázat lezárultáig, a jogszabályoknak megfelelően, a NAV elnöki feladatait az adószakmai elnökhelyettes látja el.” Azaz Tamásné Czinege Csilla.







