Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Magnetár: olyat láttak, amit eddig még soha egy gigantikus csillagrobbanásban
Einstein varázstrükkjének köszönhetően vált először láthatóvá az univerzum legerősebb mágneses térrel rendelkező objektumának, egy magnetárnak a
Teherhajó ütközött egy hídnak Düsseldorf közelében + videó
Konténerszállító teherhajó ütközött egy rajnai hídnak Düsseldorf közelében kedden – közölte a német
Egy kémtörténettel reagált a magyar titkosszolgálat a Direkt36 cikkére, a Tisza Pártot nem említik
Bárdos Szabolcs vezérőrnagy titkosítás alól feloldott tájékoztatójában szerepel egy „ellenérdekelt titkosszolgálatokkal való kapcsolattartás miatt” megfigyelt
Valaki néhány perc alatt 20 milliárd forintot kaszált Trump hétfői bejelentésével
Másfél milliárd dollárt tett az S&P 500-hoz kötött határidős szerződésekbe negyed órával azelőtt, hogy Trump bejelentette volna: konstruktív tárgyalásokat
Donald Trump: Irán kőolajra és földgázra vonatkozó értékes „ajándékot” adott
Donald Trump részleteket nem említve annyit mondott, hogy egy nagyon nagy ajándék, ami rendkívüli sok pénzt
A tiszások fizetnének ezer forintot a benzinért, s agymosottnak tartják azt, aki ezt nem tenné + videó
Egy Tisza-szimpatizáns szerint az ukránok „csak teszik a dolgukat”, amikor elzárják a Barátság
Ellentüntetők kezéből téptek ki táblákat feketekabátos emberek Orbán Viktor nagykanizsai gyűlésén
A fekete kabátosok csapatban mozogtak, körbevették az ellentüntetőket, kollégáinkat pedig többször kérdőre vonták, hogy miért fotózzák a
Trump eddigi legdurvább fenyegetése után váratlanul tárgyalásokról beszélt, ami csak még több kérdést vetett fel
Trump az iráni erőműveket fenyegetve ultimátumot adott a rezsimnek a Hormuzi-szoros megnyitására. Aztán meglepetésre azzal állt elő, hogy már napok óta
Amerikai sajtó: a magyar vezetés évek óta titkos információkat ad a Kremlnek
A Washington Post amerikai lap szerint Szijjártó Péter magyar külügyminiszter bizalmas információkat adott át Oroszországnak az EU Tanács ülései alkalmával.
Légi felvételek a londoni zsidó mentőszolgálat autóinak feltételezett gyújtogatásáról
Tűzoltókat és rendőröket riasztottak a Golders Greenben lévő Highfield Roadra hajnali 1.40 körül londoni idő szerint, miután négy Hatzola-mentőautót égve
Szijjártó Péter: A vajdasági magyarok számíthatnak a magyar kormány támogatására
A VMSZ számíthat a Fidesz és a KDNP partnerségére, a vajdasági magyarok pedig számíthatnak a magyar kormány támogatására a következő időszakban
Az „oroszozzon” és „kémezzen”, aki kész háromszor annyit fizetni a rezsiért, mint ma
Az „oroszozzon” és „kémezzen”, aki hajlandó háromszor annyit fizetni a gázért és a villanyért, mint ma, mivel a rezsicsökkentés a kitárgyalt olcsó orosz













