Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Betiltották a géllakkok egészségre veszélyes összetevőjét, csak a műkörmösöknek elfelejtettek szólni
Szeptember elsejétől nem használhatják fel a korábbi készleteiket, ami anyagi kárt okoz a műkörmösöknek és a gyártóknak is, mert a tiltásról minden illetékes
Három év után négy gyanúsított a Jókai utcai házomlásban
Befejezték a nyomozást a Jókai utcai házomlás ügyében. Ahogy annak idején megírtuk, 2022. június 27-én délelőtt Budapest VI. kerületében, a Jókai utca 1.
Lábas Viki annyira túlhajtotta magát, hogy egyszer összeesett az utcán
Axente Vanessa, Hermányi Mariann és Lábas Viki voltak Dallos Bogi vendégei a Lelkizünk? podcast legutóbbi adásában. A rész az Alkalmazkodás vagy meghasonulás?
Megfutamodott az iskolából és a szocialista hazából, minden idők egyik legnagyobb teniszezője lett belőle
Ötven éve disszidált Csehszlovákiából Martina Navratilova, aki aztán Amerikában érte el a halhatatlanságot. Nagy volt a kárörvendés a szocialista sajtóban,
Három gyerek is teljesítette az ötnapos, 110 kilométeres Fjällräven Vándortúrát
A sokszor extrém hőség és a bokát terhelő nehéz, 15-20 kilós hátizsákok miatt a szokottnál többen, a kétszázból negyvenen adták fel az idén tizedszer
21 Kutatóközpont: a tavaly a Fideszre szavazók 83 százaléka tart ki a kormánypárt mellett
A 21 Kutatóközpont felmérésében összevetette, hogy a 2024-es európai parlamenti választáson melyik pártra voksoltak a válaszadók emlékezetük szerint, és hogy
„Hiányzik az evés” – súlyosan alultáplált gyerekekkel forgatott a Deutsche Welle Gázában
A gázai kórházakban egyes gyerekek ahhoz is túl gyengék, hogy egyenek. Történetük rávilágít a fokozódó humanitárius válságra, és arra, hogy a háború, a
Ázsia Expressz: megvannak az évad első kiesői
Sor került az Ázsia Expressz idei évadának első hajszájára. A megmérettetésen szokás szerint három páros vett részt: teljesítményük alapján Németh Vini és
„Szoboszlait, Kerkezt mindenki ismeri, de le tudjuk őket győzni” – így várják az írek a magyarok elleni vb-selejtezőt
Így néz ki ez a meccs Írország számára. Ha kikapunk, vége mindennek, fel kell oszlatni a csapatot. Ha döntetlen lenne, az még mindig rossz eredmény, de még
Huszonkét év után került elő a hőmérő egy kínai nő fenekéből
Huszonkét évig élt egy üvegből készült hőmérő egy darabkájával a farpofájában egy nő Kínában, s erre csak azért derült fény, mert egy biciklibalesetet
Nyárias lesz az első őszi hétvége
Kevés gomoly- és fátyolfelhő zavarhatja csak a szombati napsütést, csak keleten, északkeleten fordulhat elő egy-egy futó zápor, zivatar, helyenként
Magyar Péter: Orbán Győző propagandistaként helyezkedett el MSZMP-s párttagként a ’60-as években
Dunaújvárosban tartott utcai fórumot Magyar Péter péntek délután. Az általánosabb témái mellett, hosszan beszélt Orbán Viktor magánrepülőzéséről,













