Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Szerda reggel tüntetnek a taxisok
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete szerint egy fővárosi rendeletben több olyan javaslat is szerepel, amelyről nem vagy csak részben tárgyaltak a
Már teszteli a Fidesz, hol tud átcsúszni a Google tiltásán a politikai hirdetésekkel
Egy napja vezette be a cég a tiltást, a Fidesz már talált kiskapukat. Kérdés, meddig maradnak
Műsorváltozás: Sajdik Ferencre emlékezik a közmédia
Radírpók, Festéktüsszentő Hapci Benő, Gombóc Artúr és sok más ikonikus figura megalkotója pár napja hunyt el, 95 éves
Itt a kormány sikerlistája, ezeket gyomlálná ki a Tisza Párt
A miniszter szerint a Tisza Párt megszorításai a magyar kultúrára, a művészetekre, nemzeti értékeinkre is
Már ki is nyírta a politikai hirdetések publikus adatbázisát a Google
Szeptember 22-vel kezdték el kivezetni az ilyen reklámokat, és már azt sem tudhatjuk meg, hogy az EU-ban eddig ki, mit, hogyan és mennyiért hirdetett
Dembélé úgy nyerte meg az Aranylabdát, hogy még decemberben is csak árnyéka volt önmagának
Luis Enrique edző és közte sokáig feszült volt a viszony, de végül sikerült rendezni, a csatár pedig beindult, és a PSG megnyerte első
A NATO figyelmeztette Moszkvát: lelőhetik a gépeit, ha azok még egyszer megsértik a légterét
Miután orosz harci repülőgépek behatoltak Észtország légterébe, a NATO éles hangú nyilatkozatot tett közzé, élesen elítélve Moszkva magatartását. A szövetség
Vagyonelkobzásról álmodozik a Tisza Párt
Magyar Péter pártjának csepeli szimpatizánsai a legsötétebb időket idéző módszerektől sem riadnának vissza a hatalom megragadása
PM Orban Sends Message to Ruszin-Szendi: Let's Keep Our Common Sense, We Don't Live in a Jungle, Like Beasts!
Hungary has not authorized anyone to wage war on its behalf, PM Orban said in his address on the opening day of parliament's autumn
Könnyű a Temura fogni a magyar webshopok térvesztését, de ennél nagyobb a baj
Évek óta látványos a magyar weboldalak visszaszorulása, amiért az érintettek szerint a magyar gazdaságpolitika is felelőssé
Kisbárkány is rendelkezett önazonosságáról, nem látja szívesen a büntetlen előéletűeket
Aki mégse követett még el semmit életében, az ráfizethet a jelenlegi törvény szerint a
Közelít a 160-hoz a palesztin államiságot elismerő országok száma
Az ENSZ tagállamainak nagyjából 80 százaléka elismeri az önálló palesztin államot. Franciaország a legújabb a











