Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Másodszor esett meg ez Tóth Alexszel a Bournemouth színeiben
James Milner Premier League-rekordot döntött, míg a dobogóért harcoló Chelsea és Aston Villa is pontokat
Boris Johnson: Akár most is lehetne telepíteni nem harci feladatokra nyugati katonákat Ukrajnába
A volt brit miniszterelnök szerint nem kell megvárni a tűzszünetet nyugati katonák ukrajnai
Magyar zenekar fűtötte fel a hűvös Carnegie Hallt
Állótapssal fogadták a hat év után visszatérő Budapesti Fesztiválzenekar koncertjeit a Carnegie Hallban. Grafitember tudósítása a sarkvidéki fagytól sújtott
Klæbo halhatatlan lett, a finnek kiütéssel nyertek hokibronzot, a britek 102 év után sem győztek
A téli olimpia utolsó előtti napján a francia biatlonisták folytatták sikersorozatukat, női bobban a németek
Ukrajna fenyegetőzve üzent a szlovák és a magyar kormánynak
Egyszerű és világos: ahelyett, hogy beavatkoznátok a választásainkba, inkább indítsátok újra az olajszállításokat Magyarországra és Szlovákiába – reagált a
Vasárnap olyan történhet a Liverpoollal, amit a szurkolók már fél éve hiába várnak
Az új edzőt kinevező Nottingham Forest otthonában lép pályára a csapat, amely odahaza 3-0-ra kikapott
Ott érte el a legnagyobb sikert Trump, ahol ki se tette a fegyvert az asztalra
A Panama-csatorna kikötőiből jelen állás szerint ki sem kell vásárolni a kínaiakat, így könnyebben teljesülhet az amerikai elnök egyik legfontosabb
Thomas Pynchon: Ellenfényben (részlet)
Thomas Pynchon 2006-os regénye seregnyi szereplőt felvonultatva a 20. század fordulójának évtizedeiben játszódik. A posztmodern irodalom kultikus szerzője a
Több mint ötven embert megöltek és sokakat elraboltak fegyveresek Nigériában
A támadók több mint 150 motorral érkeztek, és a településen végighaladva válogatás nélkül lőttek a
A pécsi Gyermekgyógyászati Klinikát támogatta Juhász Dorka
A profi kosárlabdázó dedikált válogatott mezét ajánlotta fel árverésre. A befolyt összegból az új helyre költöző onkológiai osztályt
Csak az fáj, hogy nem lehettem magyar válogatott
Kurucz Orsolya egykori kézilabdázó huszonkét éve Dániában él. Tisztában van azzal, miért nem tudunk versenyképesek lenni válogatott szinten az északi
A téli sportok szerelmesei is nagyon régóta várták, hogy végre eljöjjön az olimpia zárónapja
Öt szám fináléja maradt vasárnapra, ezeken két svéd és egy német aranyérem is várható. De mi lesz a legnagyobb












