Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Több ezer lakossági napelemes projekt került veszélybe a lassú adminisztráció miatt
A pályázat március 31-ei határideje vészesen közeleg, így azonnali döntéshozói közbelépést sürget a Magyar Napelem Napkollektor
„Szeretsz még engem?” – kérdezi híveitől Donald Trump, és egy kis pénzt is kér tőlük
Az elnök saját közösségi oldalán tett közzé egy kérdőívet politikája eddigi eredményeiről, és befizetések fejében helyet kínált „Trump belső
Keir Starmer Pekingben – újjáéledő brit-kínai kapcsolatok
Starmer, aki nyolc év óta az első brit miniszterelnök, aki látogatást tesz Kínában, üzleti megállapodásokra és "stratégiai partnerségre" törekszik, hogy
Imre Bence után a svédek és a szerbek is kifakadtak a horvátokat segítő játékvezetőkre
Szita Zoltán Svédország elleni esetét szinte lemásolta Ilics Zoran, aki maga is beszélt a bírói
Lakhatás: fontos adóhatáridő közeleg a munkáltatók számára
Most először kell a munkáltatóknak éves adatot szolgáltatniuk a 35 év alatti munkavállalóiknak adott lakhatási
A Fidesz-frakció Facebook-hirdetéseinél azt tüntették fel, hogy az Országgyűlés Hivatala fizette azokat
A Transparency International Magyarország szerint szabálytalan, ha ezzel akarják megkerülni a politikai hirdetések
Kivégezték a 445 milliárd forintnyi vagyont elcsaló mianmari maffiacsalád 11 tagját Kínában
A klán palettája csalóközpontoktól, illegális kaszinóüzemeltetésen át drogügyletekig terjedt, de nem riadtak vissza a gyilkosságtól
A borászatokra is kiterjeszti értékelését a Michelin
Az első két vizsgált helyszín Burgundia és Bordeaux. Magyar borászok is reménykedhetnek, hogy felfigyelnek rájuk. Az állam támogatja a Michelin Guide
Skót vikingek vonulnak az utcákon az Up Helly Aa ünnepségek alkalmából
Lerwickben több száz viking az Up Helly Aa-t fáklyás felvonulással ünnepelte, amely végül egy hosszúhajó-másolat ünnepélyes elégetésével
Sírjunk, vagy nevessünk? Zombiszerelvény vánszorgott egy magyar faluban
Három roncsaautót fűztek fel egy lejárt műszakis traktor mögé, és még jogsit sem tudtak elvenni a
Több vesztese, mint nyertese lett a Bajnokok Ligája alapszakaszának
A spanyolok és a hollandok szereplése különösen nagy csalódás, de az angolok mögött több más nemzet okozott
Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke: Annyira nem sztár Magyar Péter, hogy videó készítésével kínozzuk magunkat
Aba-Horváth István azt is írta: csak a Facebookról tudta meg, hogy elmarad a csütörtöki találkozója Magyar












