Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Újra hírt olvas a műsorvezető az NBC-ben, akinek elrabolhatták az anyját
A műsorvezetőt rajongók várták a stúdió előtt, üdvözölve visszatérését, de két hónapja eltűnt édesanyjáról még mindig semmi
2,5 millió forintért cserélnének motort Péter Peugeot-jában, pedig elvileg ingyen kellene
A mindössze 130 ezer kilométert futott családi autó motorja ezer kilométerenként több mint egy liter olajat fogyaszt. A probléma Magyarországon is rengeteg
Vinícius Jr. mindenkitől elnézést kért, és állítja, Mbappéval alkotják a legjobb csatárduót
A brazil támadónak remek a kapcsolata a jelenlegi edzőjével, Álvaro Arbeolával, neki tulajdonítja mostani
Koncz Zsófia: Húsvét a családok legnagyobb ünnepe is
Húsvét nemcsak a kereszténység, hanem a családok legnagyobb ünnepe is – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára
„Eljátszatták velünk a demokráciát” – a szakértők csak a hírekből tudták meg, hogy a minisztérium felülbírálta őket, és másoknak adta a pénzt
Miután a hivatalos jelzéseit nem vizsgálták ki, nevét vállalva mondta el a Telexnek a HU-rizont tudományos program pályázatainak egyik belső értékelője,
Több mint tízezer új aszteroidát fedezett fel a világ legnagyobb kamerája
A Vera Rubin Obszervatórium néhány nap alatt több ezer mozgó objektumot azonosított, köztük 33 földközelit is, de ezek egyike se jelent veszélyt a
Kimenekítették Iránból a lelőtt F15-ös személyzetének második tagját
A mentőakció nem járt amerikai áldozatokkal, mindenki biztonságban visszatért. Donald Trump a Truth Social-ön azt írta, biztonságban kihozták a pilótát,
Hungarian section of Turkish Stream to be placed under military protection – Szijjártó
PM Viktor Orbán also spoke up, according to him, based on the available information, a sabotage operation was being prepared in Serbia. He also said that
Trump gigantikus bálterme sokkal több, mint aminek látszik
Egy bíró egyelőre megtiltotta az építkezést a Fehér Ház keleti szárnyának helyén. A munkálatok azonban a föld alatt folytatódhatnak: ott ugyanis nem is
Portugáliában motorosok csatlakoznak Avelino atyához húsvéti áldásra
Sintra: Avelino atya húsvéti motoros felvonulást vezet, utcákra viszi a kompasszót és hitben egyesíti a
Japán termékenységi fesztiválján óriási falloszokat vonultatnak fel
Tömegek lepik el Kavaszakit Kanamara Macuriért, Japán színes termékenységi fesztiváljáért, fallikus szentélyekkel ünnepelve életet, vitatva
Megmentett nemzeti ereklye került elő egy sittkupac tetejéről
A magyar összefogás elfeledett albumáról szól az MCC Magyar Összetartozás Intézete új, izgalmas













