Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Most mond ítéletet a piac az Orbán-rendszerben felpumpált cégekről
A kormányközelinek tartott cégek papírjai látványosan esnek a tőzsdén, miközben a piac egésze inkább erősödni tudott. A tőzsdei befektetők egyértelműen a
Jude Law egydimenziós Putyinja a legkisebb baj a Kreml kavarógépéről szóló filmmel
A Kreml boszorkánykonyhájába ígér betekintést, de látványkonyhának is kevés Olivier Assayas filmje a putyini rendszer legfőbb ideológusáról. A Kreml mágusának
Vitatott vizit: Berlinben tett hivatalos látogatást Szíria ideiglenes elnöke
Ahmad al-Sharaa-t súlyos emberi jogsértésekkel vádolják, amelyek még az Aszad-rezsim megdöntése előtti időszakra nyúlnak vissza – és egyes esetekben még
Biztonságban vannak a Magyarországon élő ukránok, de azért őket is elszomorítják a kormányplakátok
Csak a politika hangol Ukrajna ellen, és ha újabb menekülthullám indulna, akkor a magyarok ugyanúgy segítenének, mint 4 évvel ezelőtt - vallja Grexa Liliána,
Lebuktak a tiszások, érvágás várna minden magyarra
Ha megvalósulna az eltitkolt tiszás tervezet, az mind a magyar államnak, mind a magyar embereknek nagy érvágást jelentene – mondta Hortay Olivér energetikai
Ennyivel olcsóbb! 95-ös benzin piaci ár: 689,7 Ft, védett ár: 595 Ft, eltérés: -94,7 Ft / Gázolaj piaci ár: 784 Ft, védett ár: 615 Ft, eltérés: -169 Ft
A kormány védett árat vezetett be az üzemanyagokra, miután az iráni és ukrajnai háborús konfliktusok hatására jelentősen megugrott az olaj és az üzemanyagok
Nagyot néztek a helyiek, amikor megjelentek a fideszes alpolgármester rokonai a szavazatszámláló bizottság névsorában
Baján és Aszódon is fideszes önkormányzati delegáltakról számolt be egy olvasónk, ezért megpróbáltunk utánajárni, hogy történt-e visszaélés és tudná-e
Gyerekekkel kampányolt Cseresnyés Péter, 300 ezer forintos bírságot kapott
A Zala vármegyei 03-as számú körzet jelöltje „Nem leszünk ukrán gyarmat” feliratú molinót vitetett gyerekekkel, mikor Orbán Viktor Nagykanizsára
Orbán Viktor az ellentüntetőkről: hívatlan vendégek, de őket is emberszámba kell venni
Balhé nélkül ment le a miniszterelnök szolnoki nagygyűlése azután, hogy a múlt héten több incidens is történt a
A drog a vidék félelemben tartásának egyik fontos eszköze, állítja egy új magyar dokumentumfilm
A múlt héten bemutatott A szavazat ára című film kapcsán arról beszélgettünk a film egyik készítőjével, Tompos Ádám újságíróval és Sárosi Péter drogpolitikai
Magyar Péter tanácsadója már hetekkel ezelőtt leleplezte a Tisza terveit
Ha Kapitányék energiaátállási terve megvalósulna, ezer forint lenne a benzin, megszűnne a rezsicsökkentés és megadóztatnák az emberek
Szijjártó Péter: Magyarország nem lehet ukrán titkosszolgálati műveleti terület
Magyarország szuverenitását és biztonságát is védeni kell az ukrajnai háború következményeivel













