Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Sem kiskorúak, sem miniszterek nem érintettek – nyilvános a Szőlő utcai ügy teljes jelentése
A jelentésben szereplő cselekményekre éppen az Nemzeti Védelmi Szolgálat által elvégzett vizsgálat eredményeképpen derült fény és indult
Magyar Péter egy Orbán-bábunak sorolta a rendszer bűneit
A Tisza Párt elnöke Miskolcon azt mondta: szerinte furcsa volt, hogy Semjén Zsolt miről nem ejtett szót a nevelőotthonos gyerekekről szóló parlamenti
Magyar kutató kapta meg az egyik legfontosabb élettani díjat
A hasnyálmirigy fiziológiáját kutató Hegyi Péter, a Transzlációs Medicina Központ igazgatója kapta meg a Robert F. Pitts Lecture
Trump bírálta az ENSZ-t és az EU-t, de úgy véli, Ukrajna minden elvett területét visszaszerezheti
Az amerikai elnök az ENSZ Közgyűlésen tartott beszédében kifogásolta az ENSZ cselekvésképtelenségét, hosszan bírálta az Európai Unió hatástalan
Veszélybe kerülhet a magyar sport a Tisza Párt tervei miatt
A sportért felelős államtitkár szerint a Tisza Párt forráselvonási elképzelései súlyosan veszélyeztetnék az utánpótlást, a sportegyesületek működését és a
Megalakult a Környezetvédelmi Digitális Polgári Kör
A polgári kör célja a tudatos fogyasztás, az energiatakarékosság és a természetvédelem kérdéseire hétköznapi, gyakorlatias válaszokat
Videóra vették, ahogy egy méretes hidat elsodor a Ragasa tájfun árvize
Tajvanon egyre több halottat találnak, de 120 ember is eltűnhetett. Hamarosan Kínára csap le az év
Genetikai tervezéssel próbálnak maguknak tökéletes gyerekeket összehozni a techmilliárdosok
Szintet lépett az embriószűrés Amerikában, miután Elon Musk köreiből előlépett a lombik startupok új sztárja, aki szerint a szex csak élvezetre való, gyereket
Elhunyt Claudia Cardinale
A világhírű olasz film színésznő, a hatvanas évek európai filmművészetének ikonikus csillaga 87 éves
"Moldovából az EU elleni hibrid támadások indítóállomását kell csinálni": dübörög az orosz dezinformációs kampány a moldovai választások előtt
Moldovában vasárnap parlamenti választásokat tartanak, amelynek ugyanaz a tétje, mint a tavaly novemberi elnökválasztásoknak: hogy az Európa-párti politika,
Európa és Kína harcáról szólt az idei Müncheni Autószalon – helyszíni riport
Európa legnagyobb autókiállításán úgy tűnt, hogy a hazai márkák végre kezdik felvenni a kesztyűt az elektromobilitás terén
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyar katona ott is helytáll, ahol más megállna
Épületharcászati kiképzést gyakoroltak az ADAPTIVE HUSSARS 2025 összhaderőnemi országvédelmi gyakorlat












