Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Donald Trump Európát szidta a bevándorlás, és a kílmavédelem miatt az ENSZ Közgyűlésén
Az amerikai elnök második elnökségének első beszédét tartja az ENSZ Közgyűlésén. Szerteágazó beszédében átverésnek nevezte a klímaváltozást, kikelt a nyugati
Matteo Salvini: "fiaink soha ne harcoljanak Ukrajnában!"
Matteo Salvini azzal zárta a Liga Pontidában tartott gyűlését, hogy megismételte: nemet mond az ukrajnai háborúban való katonai részvételre. A színpadon
Varga Mihály: Jelentős eredményeket értünk el az infláció visszaszorításában
Az idei év hátralévő részében a gazdaság lassú élénkülésével számol a jegybank, a növekedés jövőre dinamikusabban
Itt a drámai magyarázat, világbajnokunk a kínok kínját élte át, miközben az éremért küzdött
Elszakadt Losonczi Dávid térdkeresztszalagja, műtét és hosszú rehabilitáció előtt áll a klasszis
Szerda reggel tüntetnek a taxisok
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete szerint egy fővárosi rendeletben több olyan javaslat is szerepel, amelyről nem vagy csak részben tárgyaltak a
Már teszteli a Fidesz, hol tud átcsúszni a Google tiltásán a politikai hirdetésekkel
Egy napja vezette be a cég a tiltást, a Fidesz már talált kiskapukat. Kérdés, meddig maradnak
Műsorváltozás: Sajdik Ferencre emlékezik a közmédia
Radírpók, Festéktüsszentő Hapci Benő, Gombóc Artúr és sok más ikonikus figura megalkotója pár napja hunyt el, 95 éves
Itt a kormány sikerlistája, ezeket gyomlálná ki a Tisza Párt
A miniszter szerint a Tisza Párt megszorításai a magyar kultúrára, a művészetekre, nemzeti értékeinkre is
Már ki is nyírta a politikai hirdetések publikus adatbázisát a Google
Szeptember 22-vel kezdték el kivezetni az ilyen reklámokat, és már azt sem tudhatjuk meg, hogy az EU-ban eddig ki, mit, hogyan és mennyiért hirdetett
Dembélé úgy nyerte meg az Aranylabdát, hogy még decemberben is csak árnyéka volt önmagának
Luis Enrique edző és közte sokáig feszült volt a viszony, de végül sikerült rendezni, a csatár pedig beindult, és a PSG megnyerte első
A NATO figyelmeztette Moszkvát: lelőhetik a gépeit, ha azok még egyszer megsértik a légterét
Miután orosz harci repülőgépek behatoltak Észtország légterébe, a NATO éles hangú nyilatkozatot tett közzé, élesen elítélve Moszkva magatartását. A szövetség
Vagyonelkobzásról álmodozik a Tisza Párt
Magyar Péter pártjának csepeli szimpatizánsai a legsötétebb időket idéző módszerektől sem riadnának vissza a hatalom megragadása












