Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Olvasóink segítségével megtaláltuk, ki tervezte Debrecenben az 1920-as évekbeli önkormányzati bérházakat
1924 és 1926 között hét, egységes kialakítású bérházat épített fel az állam és a város Debrecenben. A tervezőjük Borsos
KIlenc ember meghalt Indiában egy hindu templomnál kialakult tömegpánik miatt
Nyolc nő és egy gyerek vesztette életét, miután eltört egy fémrács, amit a tömeg terelésére helyeztek
Menekülnek a hadkötelesek Ukrajnából – újabb letartóztatásokról adtak hírt
Kárpátalján a héten a rendőrség és a határőrség közös akcióban elfogott egy férfit, aki hat hadköteles személy illegális Romániába juttatását
Lassan már két éve fickándozik a Tisza Párt, de továbbra sem árulják el, mire készülnek + videó
A fővárosi Fidesz vezetője közösségi oldalán bírálta a Tisza Pártot, amiért még mindig nem válaszolt a legfontosabb kérdésekre a nyugdíjakról, a
Százak halhattak meg a tanzániai zavargásokban, miközben Samia Suluhu Hassan elsöprő fölénnyel nyerte a választást
Az ellenzék azt állítja, tömeges választási csalás történt, és az eredmények nem tükrözik a valós
Elátkozott hely volt, most meg itt van az egyik legmenőbb debreceni stúdió
Kovács Károly, a Ká Stúdió alapítója a Covid alatt tanulta ki a stúdiózást. Egyedül csinál mindent, és helyi zenészeknek és podcastereknek segít abban, hogy
Legalább ketten meghaltak a maffiacsaládok közti leszámolásban Krétán
A Kargakisz és a Fragiadakisz család évtizedek óta rivalizál egymással. Nem lehet tudni, hogy ezúttal min különböztek össze, de az biztos, hogy hamar
Tízezrek gyűltek össze Újvidéken a tragédia évfordulóján, hogy a szerb kormány ellen tüntessenek
Egy évvel ezelőtt omlott le az újvidéki pályaudvar előteteje, 16 ember halálát okozva. A szombati megmozduláshoz magyar diákok is akartak csatlakozni, egy
Csúcstechnológiás járműipari kutatóközpont nyílt Debrenceben
A Debreceni Egyetem új intézménye a járműtechnikai oktatás, kutatás és fejlesztés egyik meghatározó hazai bázisa
A honvédelmi miniszter is kitöltötte a nemzeti konzultációt, üzent a katonáknak is + videó
A honvédelmi miniszter szerint a Tisza Párt újabb adóterheket rakna a magyarokra, míg a kormány továbbra is az emberek véleményét kéri ki a fontos gazdasági
Trump beleütközött a kínai nagy falba
Trump ázsiai körútja végén találkozott Hszi Csi-ping kínai elnökkel, akivel ideiglenesen elásták a csatabárdot. A világ fellélegezhet, ám a megállapodás nem
Gyászolók könnyei és Vučić imája: elkezdődtek az újvidéki állomásomlás megemlékezései
Egy éve omlott le az előtető, amit 16 embert temetett tető alá. Ezrek gyűltek össze az állomás előtt













