Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Mind a húsz izraeli túsz átölelhette szeretteit, de még jó ideig nem mehetnek haza
Mind a húsz izraeli túsz találkozott szeretteivel nem sokkal azután, hogy az izraeli hadsereg átvette őket a Vöröskereszttől, de még jó ideig nem mehetnek
Medvegyev ezúttal Trumpnak üzent
Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának alelnöke markánsan fogalmazott a Tomahawk rakéták Ukrajnába küldésének lehetősége
Hiába a gázai béke, az olaszok óriási balhéra számítanak kedden az Izrael elleni vb-selejtező előtt
Több ezer tüntető vonul majd az udinei stadionhoz. A városban már most, egy nappal a mérkőzés előtt óriási a
A 90-es évek óta nem termeltek ki annyi olajat Magyarországon, mint az idén
Látványosan felpörgött a hazai kőolaj-kitermelés az elmúlt években. Már tavaly is évtizedes rekordok dőltek meg, az idén pedig a 2024-esnél is több olajat
Buda Péter: Aki abban hisz, hogy minket az oroszok szeretnek, ebből sürgősen gyógyuljon ki
A volt nemzetbiztonsági főtiszt szerint Oroszország az úgynevezett szövetségeseit feláldozható eszköznek
A portugálok minden idők leghevesebb önkormányzati választásán járulnak az urnákhoz
Először fordul elő, hogy a szélsőjobboldal polgármestereket választhat Portugáliában, a Chega több településen is jó pozícióban van. A választásokat szoros
Nincs többé szócsöve a Hamásznak? Katar „lecsavarja” az al-Dzsazíra hangerejét
A médiavállalat hangnemének enyhülése diplomáciai előnyökkel járhat Katarnak, de veszélyt is rejt. A palesztin közönség szemében veszíthet befolyásából, teret
A portugálok kapitánya külön beszélt Szoboszlairól, Rossit klubedzőkhöz hasonlította
Roberto Martínez mellett a hazaiak BL-győztes középpályása is méltatta a magyar válogatottat, reagált Zinédine Zidane üzenetére
Világbajnok lett, majd mindenkit elküldött a francba
Karlosz Naszar Bulgária egyetlen aranyérmét szerezte a norvégiai súlyemelő-világbajnokságon, majd ünnepelt egy kicsit, hogy ezt követően balhét
Lázár első „kilobbizott” használt vonatai legkorábban 2029-ben érhetnek ide, az utolsó pedig 2035-ben
A kinézett motorvonatok a svájci Thurbo vasúttársaságtól érkezhetnek, ha a cég modernebbre és újabbakra cseréli
A Szegedi Tudományegyetem kancellárja szerint csak az emberek érzik nagyon rossznak az egészségügyet, valójában egész jól állunk
Fendler Judit szerint az orvosok és a nővérek számában nem rossz a helyzet, és nem a technológiai fejlesztésre, hanem a gondozói rendszerre kellene pénzt
Súlyos vonatbaleset Szlovákiában: két gyorsvonat ütközött, 91-en sérültek meg
A belügyminiszter szerint emberi mulasztás okozta a balesetet. Két súlyos sérült van, egyikük az egyik mozdony













