Otto Skorzeny többgenerációs osztrák katonacsaládban született 1908. június 12-én, fiatal korában vívóversenyeken vett részt, itt szerzett sérülései nyomán nevezeték később a második világháború szövetséges katonái „scarface”-nek, azaz sebhelyes arcúnak. Jelentős szerepet játszott az Anschlussban, majd már német állampolgárként Hitler testőralakulata, a Leibstandardte SS Adolf Hitler katonái közé került. Megjárta a nyugati és az orosz frontot, majd egy, a katonai elhárítással (Abwehr) konkuráló kommandó megszervezését kapta feladatul – írja a Rubicon.hu.
1944 áprilisáig ezzel a speciális osztaggal hajtotta végre vakmerő kommandós akcióit. Leghíresebb bevetése Benito Mussolini kiszabadítása volt Grand-Sasso hegyi fogságából 1943. szeptember 12-én, de szervezett akciót a Teheránban tanácskozó Sztálin, Churchill, és Roosevelt ellen, illetve Joszip Broz Tito partizánvezér elfogására is. Részt vett a Hitler ellen 1944 júliusában merényletet szervező von Stauffenberg tábornok kézre kerítésében, illetve
Az Ardennekben, amerikai egyenruhában a szövetséges vonalak mögött szabotázsakciókat hajtott végre, állítólag Eisenhower főparancsnok likvidálását is tervbe vette, joggal nevezték „Európa legveszélyesebb emberének”. A háború után börtönbüntetésre ítélték, ahonnan 1948-ban megszökött, és végül Argentínában húzta meg magát. A következő években több náci szervezetet is alapított, miközben Perón argentin és Nasszer egyiptomi elnök közelében is feltűnt, mint katonai tanácsadó.
Szolgálatai eredményeképpen milliomosként élhette életét egészen a haláláig. Otto Skorzenynél 1970-ben rákot diagnosztizáltak, amiből elsőre még kigyógyult, később azonban már nem bírta azt leküzdeni, és 1975 júliusában elhunyt.
További érdekes témáink a közelmúltból:
Horror a gólyáknál: fiókákat dobálnak ki a fészkekből
Magyar eb nyerte a világ legszebb kutyája címet 2026-ban
Ezért képes évszázadokig verni a grönlandi cápa szíve
Kivégezték a magyar focistát, a halálát agyvérzésnek hazudták
„Siessetek, gyorsan!” – Így hívta sorsdöntő csatára a magyarokat a király
The post Így halt meg a kommandós, aki elrabolta Horthy fiát first appeared on 24.hu.







