Izrael feltartóztatott egy Gázába tartó flottillát, rajta egy magyar aktivistával

Izrael csütörtökön feltartóztatott nemzetközi vizeken egy 22 hajóból álló flottillát, amely Gázába akart segély eljuttatni, számolt be a BBC. A feltartóztatott 175 aktivista között van egy magyar állampolgár is, erősítette meg a Külügyminisztérium a 444-nek. A magyar résztvevővel, Walter Richárddal még az indulás előtt a Mérce csinált interjút.

A Global Sumud Flotilla (GSF) szervezői „kalózkodásnak” nevezték az akciót, azt állítva, hogy a fedélzeten tartózkodókat jogellenesen fogták el több mint 965 kilométerre Gázától, amely izraeli tengeri blokád alatt áll.

Izrael külügyminisztériuma közölte, hogy mintegy 175 aktivistát vettek őrizetbe, és a flottillát „PR-akciónak” minősítette. Az izraeli hatóságok pénteken azt közölték, hogy partra tették egy kis krétai kikötőben a gázai flotilla aktivistáit.

A görög parti őrség kíséretében az aktivistákat négy autóbusszal szállították egy krétai városba, amelynek nevét nem hozták nyilvánosságra a francia hírügynökség forrása szerint. A görög külügyminisztérium csütörtök este közölte, hogy a görög hatóságok kapcsolatba léptek Izraellel a flotilla utasainak partra szállítása és biztonságos hazatérésük biztosítása érdekében.

A GSF adatai szerint a flottilla fennmaradó 36 hajójának többsége jelenleg Kréta déli partjai közelében tartózkodik.

A flottilla két héttel ezelőtt indult útnak; összesen 58 hajó csatlakozott Spanyolországból, Franciaországból és Olaszországból azzal a céllal, hogy áttörjék Izrael gázai blokádját.

Csütörtökön a GSF azt közölte, hogy az izraeli haditengerészet „feltartóztatta, megrohanta, majd szisztematikusan működésképtelenné tette és megrongálta a flottilla több hajóját” egy „erőszakos rajtaütés során nemzetközi vizeken”, Krétától északnyugatra, az éjszaka folyamán.

Miután elterjedt a hír, hogy az aktivisták között van egy magyar származású, Barcelonában élő aktivista is, megkerestük a magyar külügyet, hogy erősítsék meg az információt. Azt írták:

„A Global Sumud Flotilla izraeli erők által a tegnapi napon feltartóztatott hajói és legénységük – köztük egy magyar állampolgár – jelenleg Kréta partjainál tartózkodnak. Jelenlegi információink szerint a legénység szabadon elhagyhatja a hajókat, illetve a görög hatóságok segítséget nyújtanak a krétai repülőtérre való eljutásban. Krétai tiszteletbeli konzulunkon keresztül folyamatosan nyomon követjük az eseményeket és délutánra az athéni nagykövetségünk illetékes konzulja is megérkezik a helyszínre annak érdekében, hogy személyesen járjon el a magyar állampolgár érdekében.”


Forrás

Érdekességek

‘Come and make the ask’: Talarico faces a test with Black voters in Texas

Lemondott a HUN-REN tudományos tanácsadó testületi tagságáról Lovász László

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.11Ft
01 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 20:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 20:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.8Ft
01 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 20:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 20:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »