Jelenthet férfiasságot, nőiességet, luxust és giccset, használták a nácik és az anti-trumpisták is, mi az?

Amikor nagyjából kilencezer évvel ezelőtt az Andok hegyei között vadászó ősemberek először színezték okkerrel pink árnyalatúra a bőrtunikáikat, ezt majdnem biztosan nem esztétikai megfontolásból tették; akkoriban valami olyasmit jelentett a szín, hogy „az én tunikám tovább fog tartani, mint a tiéd”, merthogy a vörös okkert a bőrök tartósítására használták. (Egy ilyen ruhadarabot egyébként történetesen épp női maradványok mellett találtak meg egy impozáns kőeszközgyűjteménnyel együtt, így a felfedezés végül nem a pinktörténeti jelentőségével vonult be a történelembe, hanem annak bizonyítékaként, hogy az őskorban a nők is vadászhattak.) Jelentése volt aztán az ókori Egyiptom rózsaszín arcfestékeinek (szerelem, szépség, nemiség) és az 1700-as évek rózsaszín ruhakölteményeinek is (gazdagság, rang), de a természetben ritkán előforduló szín körülbelül a 19. századig kevesek kiváltsága maradt, így azelőtt nem is ihletett komplex filozófiai értelmezéseket.

A mesterséges színek megjelenésével aztán a pink szélesebb társadalmi körben is elérhetővé vált, és jelentések egész sora rakódott rá; talán nincs is még egy szín, amihez ennyi fogalom, előítélet, ellentét és érzelem társul.

The post Jelenthet férfiasságot, nőiességet, luxust és giccset, használták a nácik és az anti-trumpisták is, mi az? first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Huszonegy év után (ismét) visszatért minden idők egyik legjobb játéka

Az Energiaügyi Minisztérium által fizetett Facebook-hirdetésben ekézi a Tisza Pártot az energiaügyi miniszterhelyettes

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.82Ft
03 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Dec 2025 19:05 UTC
Latest change: 03 Dec 2025 19:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF326.27Ft
03 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Dec 2025 19:05 UTC
Latest change: 03 Dec 2025 19:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek