
2022 novemberében a Nagykörúton még 75 bolthelyiség tátongott üresen, a G7 szerint idén azonban már csak 60 kiadó helyet láttak, vagyis az üresedés 10 százalék alá csökkent, azaz három év alatt megfeleződött.
De a lényeg, ahogy írják, hogy a Nagykörút továbbra is erősen rendezetlen, kevés rajta a zöld felület, nem itt akar sétálgatni az ember. Hogy ezen mennyire változtat majd, hogy már megvannak az új, neonfényes arculati elemek, még nagy kérdés, mindenesetre a közterület fizikai átalakítása várhatóan 2028–2029-ben zajlik majd.

A G7 azt írja, hogy bár a felújítást végző fővárosnak jelenleg csak minimális ráhatása van arra, hogy az üzletekkel mi történjen a jövőben, és a kerületek sem tehetnek túl sokat az ügyben, mégis nekiálltak kidolgozni a körút egységes, egyfajta plázakoncepción alapuló gazdaságfejlesztési tervét.
„Részletes adatbázist építettünk a körút mentén található vállalkozásokról, és hamarosan kiegészítjük azt az összesített kereskedelmi aktivitási adatokkal. Egy digitális fizetési szolgáltatóval dolgozunk együtt, hogy hozzáférjünk anonimizált, aggregált betekintésekhez az általános vásárlási trendekről ezeken a területeken, beleértve a körutat, a Rákóczi utat és a Bartók Béla utat” – mondta Vámos Krisztina, a Főpolgármesteri Hivatal szervezetiadat-felelőse.
„Azt szeretnénk elérni, hogy minél több kereskedő csatlakozzon az általunk indított platformhoz, legyen egységes és közös megjelenésünk, weboldalunk, applikációnk és kereskedelmi együttműködésünk. Reméljük, hogy idővel annyi szereplőt meg tudunk nyerni az ügynek, hogy minden körúti üzlettulajdonos azt gondolja, megéri neki is csatlakozni” – ezt már Balogh Samu, a Budapesti Közlekedési Központ közterület-fejlesztési programvezetője mondta.
Végső soron az elképzelés az, hogy mire 2029-ben befejeződik a közterületi felújítás, illetve kikerülnek a közterekre az egységes arculati elemek, addigra legyen egy olyan platform, ami összefogja a kiskereskedőket is. Mintha – ahogy a lap is írja – egy hosszan elnyúló gigantikus szabadtéri plázában sétálnának a vásárlók.









