Mindenkinek szüksége van egy BOB-ra (Bug Out Bag), bár erről a legtöbben nem tudnak. Prepperkörökben már évtizedek óta terjed a divatja, a köztudatba, legalábbis Európában, mégis csak akkor került be, amikor az Európai Unió megjelentette a felkészültségről szóló stratégiáját, amiben szerepel az állampolgárok legyenek képesek saját magukat ellátni legalább 72 órán keresztül, ha jönnének a zombik, az oroszok vagy a tornádó. Kevésbé szerencsés vagy szerencsésebb országokban ez persze már évtizedek óta előírás: ha valaki Kanadában nem gondol a havazásra és arra, hogy el lesz vágva a külvilágtól legalább három napon keresztül, csak magát hibáztathatja. Az uniós ajánlások 2026-ban jelennek majd meg, a tagországok pedig maguk dönthetnek róla, hogy mi szerepel majd a listán (a polgárok pedig szintén maguk döntik majd el, hogy mivel készülnek), de vannak országok, ahol már közzétették őket.

A francia kapcsolat

Ilyen Franciaország is, ahol a mindenre felkészült állampolgár táskájában kell hogy legyen élelmiszer, víz, gyógyszer, elem, telefontöltő, készpénz, a hivatalos iratok másolatai, pótkulcs, meleg ruha és néhány szerszám, valószínűleg egy svájci bicska formájában. Hogy svájci-e, csehszlovák, kínai vagy török, azt most hagyjuk, mindenesetre így csavarhúzó, konzervnyitó és dugóhúzó valószínűleg lesz az embernél, azt meg már rég tudjuk, hogy sörnyitónak minden alkalmas. A listán szerepel még egy vészhelyzeti rádió is, ami elsőre különösnek tűnhet, de ennek is van hagyománya: Amerikában a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) külön frekvencián ad ki riasztást, ha valamilyen természeti katasztrófa fenyeget, illetve ott a rádión is létezik egy külön vészhelyzeti hang, amit ha valaki vészhelyzet nélkül játszik le, keményen megbírságolják (ez egyébként a 853 és 960 hertzes hang, így valójában nem egy, hanem két hangról van szó, de ha valaki magára akarja hívni az amerikai katasztrófavédelmet, ezeket kell lejátszania). Ez ugyan Amerikában igencsak hasznos lehet, de Magyarországon nincs hasonló riasztási rendszer, igaz, az már a nagy spanyol áramszünet idején kiderült, hogy ha nincs áram, tévé vagy internet, a rádió még mindig alkalmas a lakosság tájékoztatására – pláne úgy, hogy viszonylag olcsó, elég elterjedt, és két ceruzaelemmel már működhet is egy olyan zsebrádió, amin be lehet fogni mindent, Szanditól a Neotonon át a világhíradóig.

A svájci bicska

A lista legtöbb eleme világos: enni kell, inni kell, a készpénz nem árt. A többi viszont már érdekesebb, nem mindegy, hogy milyen szerszámot, töltőt vagy rádiót választunk az önkéntelen elvonuláshoz, a rádióról nem is beszélve. Ha már bicskákról esett szó: ha MacGyver mindent meg tudott oldani egy svájci bicskával, mindenki más is meg tud, pláne ha csak 72 óráról van szó, bár némileg kifogásolható, hogy a modern Victorinoxokon a dugóhúzó helyét átvette a csillagcsavarhúzó. Egy kereszthornyos vagy Phillips-csavart azért egyszerűbb kihúzni, mint egy borosdugót, és tegye mindenki a szívét a kezére: ha beüt a zombiapokalipszis, valószínűbb, hogy a dugóhúzó (rejtővonó) hasznosabb lesz: ha már ég a világ, legalább igyunk valamit. Creek Stewart amerikai túlélési szakértő ezt a témát ugyan nem boncolgatta, de rosszul tette, mert ha a világvégére készülünk, a csomagban helyet kell találni néhány borospohárnak is, egyrészt azért, mert nem vagyunk állatok, másrészt azért, mert az úr a pokolban is úr.

A táska-élettárs

Stewart egy egész könyvet szentelt a túlélőtáska-pakolás művészetének, és bár kétségtelen, hogy a 200 oldalas kötetben mindent alaposan körbejár a menedéképítéstől a háziállatok ellátásán át az elsősegélycsomag összeállításáig, a legszórakoztatóbb rész a BOB koncepciójának ismertetése. Mint kiderül, BOB nem csak egyszerűen BOB, lehet GOOD (Get Out of Dodge) Bag, GO Bag vagy Battle Box is. A BOB arra szolgál, hogy az ember biztonságban elérje a BOL-t (Bugging Out Location, az a biztonságos hely, amit már jó előre kialakítottunk világvége esetére). Óva int attól, hogy az ember a csomag összeállításánál a fotelhuszárokra hallgasson, és arra is figyelmeztet, hogy a világvégére készülni nem olcsó mulatság, de megéri. Fotelrambók ide vagy oda, valószínűleg a tényleges világvége túlélésénél kevésbé hasznos, de sokkal szórakoztatóbb szabadjára engedni a fantáziánkat, és jó konzumidiótaként összeválogatni a tökéletes felszerelést.

A témában számos más útmutató is született, például a szintén amerikai Stephen B. Frasertől a méltán népszerű 72 Hour Bag, de Stewart egy egészen új szintre emelte a műfajt azzal, hogy úgy ír a Táskáról, mint egy élő emberről, sőt, mint a saját feleségéről. „A BOB nem egyéjszakás kaland”, figyelmezteti azokat, akik netán ebben reménykedtek volna, és arra is felhívja a figyelmet, hogy mint minden komoly kapcsolat, ez is munkát és erőbefektetést igényel, idővel pedig, ahogy az ember maga is változik, a táskájához való viszonya is alakul. Ha az ember gondoskodik a BOB-ról, a BOB is gondoskodik róla, méghozzá nemcsak vészhelyzet idején: az ember és a táskája közötti kapcsolat élethosszig tartó tanulási folyamat, amely megacélozza a jellemet. És ha ez még nem lenne elég, kiváló lehetőség a pénzköltésre. Természetesen lehet ezt úgy is csinálni, hogy értelme is legyen, de Stewart nem hiába intette óva az olvasót a fotelrambóktól: ennek a rétegnek a kiszolgálására külön iparágak alapultak, így ha jön a világvége, egészen biztos, hogy az ember nemcsak hasznos, hanem csinos holmikhoz is hozzájuthat.

A vészhelyzeti rádió

A BOB a táskával kezdődik, és bár árulnak előre összekészítetteket is, ezekben semmi mókás nincs. Egy ilyen szett akár 300 ezer forintba is kerülhet, de az ár a jellemfejlődést nem tartalmazza. Az alapfelszerelésen nincs túl sok különösebb látnivaló: váltóruha, iránytű, ilyesmik tartoznak hozzá, és az elsősegélycsomagban sincs semmi meglepő – ezekben az ember nem igazán tudja kiélni magát, bár lehet éppen Miki egeres sebtapaszt is vinni. Ami igazán érdekes az egész csomagban, az a rádió, méghozzá a vészhelyzeti rádió (minden valamirevaló preppernek van külön zombivadász, szalonnázó és tankhámozó kése, ahogy nagy valószínűséggel zoknija és alsógatyája is, de az avatatlanok számára a legnagyobb meglepetést valószínűleg a vészhelyzeti rádiók elképesztő kínalata jelenti). Mint kiderült, ennek lehet is haszna, főleg Amerikában (persze máshol is), de vajon mit kell tudnia egy valamirevaló vészhelyzeti rádiónak? Egyáltalán, mitől vészhelyzeti egy rádió?

A témának természetesen gazdag irodalma van, de a lényeg, hogy egy vészhelyzeti rádió arról ismerszik meg, hogy több módon juthat áramhoz, elviseli a mostoha körülményeket, adott esetben veszi a NOAA hurrikán- és egyéb riasztásait, és persze annyira taktikai, hogy a fal adja a másikat. A másik ismérve az, hogy legalább olyan sokoldalú, mint egy svájci bicska: a legtöbb ilyen modell azt ígéri, hogy a BOB kellékei közül legalább kettő, de inkább három vagy négy funkciót is betölt, ezért aztán hülye lenne az ember nem venni egy vészhelyzeti rádiót, ha nem kettőt. Az amerikai hurrikánriasztásokra Magyarországon ugyan nincs túl nagy szükség, még akkor se lenne, ha elérhetők lennének, de három funkció testvérek között is három funkció marad. Vagy négy.

A rádiók svájci bicskája

Bár úgy tűnhet, hogy a kevesebb néha több, a rádiógyártók nem sajnálták a funkciókat: a legtöbb készülék kurblival, napelemmel és elemmel is tölthető, van antennája, AM- és FM-vevője, képes Bluetooth-on kapcsolódni a telefonhoz vagy a számítógéphez, ráadásul powerbankként is használható, ami mondjuk nem rossz, de kérdés, hogy mennyi értelme van a funkciónak, ha az akkumulátor maga kisebb kapacitású, mint a telefoné. Plusz extrák: iránytű, kutyariasztó, zseblámpa, S.O.S.-fény, nemkutya-riasztó.

Az iránytű, akármibe is építik, általában nem jó (ha nem építik semmibe, akkor viszont többe kerül, mint amibe építették). A powerbank powerbank, akkor is, ha a kínaiak szeretnek rá zseblámpát szerelni. A rádió rádió, akkor is, ha van rajta zseblámpa. Morzézni mindennel, még egy Fulton MX-991/U-val is lehet, az már más kérdés, hogy ez itt-ott extra funkcióként van feltüntetve. A tükör az tükör, ha süt a nap, lehet vele jelezni, a síp meg olyan, mint a sörnyitó, bár kétségtelen, hogy hangosabban lehet sípolni síppal, mint síp nélkül. A szikravető, ami általában nem a rádiók, hanem kések-karkötők-biszbaszok tartozéka, szikrát ugyan jobb esetben vet, de azért nem egy öngyújtó vagy egy gyufa. Mire jó hát a multifunkciós rádió?

A protokoll

Itt, Amerikától távol, Oroszországhoz (már megint) közel leginkább arra, amihez a legjobban értünk: a sírva vígadásra, feltéve persze, hogy van nálunk egy svájci bicska. Amikor megérkeznek a hírek, hogy az orosz csapatok átlépték a határt, a követendő protokoll a következő:

• Bort kinyitni
• Sört kinyitni
• Rádiót bekapcsolni
• Bort meginni
• Sört meginni
• Szikravetővel tüzet csiholni
• Rágyújtani
• Bekapcsolni a kurblis rádión a Sláger Rádiót, és saturészegen, Szandira elporladni az atomvillanásban.

Forrás