Két évig testesítette meg a rendszer legsötétebb oldalát: alaptörvényi szintjen szántják be a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Tisza-kormány első alaptörvény-módosítási javaslatával nekimegy a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, annak a 2023-ben felállított intézménynek, talán a legneresebbnek mind közül, ami egyszerre jelképezte a „nyugati imperialista ügynökökkel” szembeni dühödt paranoiát, a kormánnyal szemben kritikus, független szigetek elleni folyamatos fenyegetést és a Facebookra targetált pártkommunikáció állami intézményesítését.

A benyújtott módosító javaslat (ugyanennek két másik pontja lehetetleníti el Orbán Viktor visszatérését a miniszterelnöki székbe, és veszi vissza az állami ellenőrzést a NER párhuzamos intézményrendszere, a KEKVA-típusú alapítványok felett) egyetlen mondatból áll. Ebből:

Hatályát veszti az Alaptörvény R) cikk (4) bekezdése.

Ezzel a most hatályát vesztő ponttal vésték be 2023-ban a gránitszilárdságú alaptörvénybe, vagyis alapozták meg kétharmados fölénnyel a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, mondván: „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége. Az alkotmányos önazonosság védelme érdekében sarkalatos törvénnyel létrehozott, független szerv működik.”

A mostani módosítás ezt eltörli, tulajdonképpen ez az (alkotmány)jogtechnikai feltétele annak, hogy sóval hintsék be a Lánczi Tamás elnökségével működő intézményt. A módosító javaslat indoklása ezt ki is mondja:

„Az Alaptörvény módosításának célja a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésének Alaptörvény általi megalapozása.”

A SzuHi politikai logikájában orosz ihletésű volt, de legalább ennyire a rendszerváltás előtti állambiztonsági felfogást idézte. Bár nem volt hivatalos nemzetbiztonsági szerepe, elvileg az elhárításhoz kapcsolódott a tevékenységi köre. A valóságban azonban a belső ellenségnek kikiáltott szereplőkkel szemben lépett fel különféle fenyegetésekkel – egészen a civilek és a független sajtó ellen megkonstruált jogszabályok megalapozásáig, amit végül nem mert keresztülvinni a hatalom.

Az államszocializmusban hasonlóképpen, gyakran keveredett az elhárítással foglalkozó III/II és a titkosszolgálati III/III. működése. Ezt vitte tovább a Szuverenitásvédelmi Hivatal, tudatosan keverve a nemzetbiztonsággal a nettó pártpropagandát. Nem véletlenül volt egyik vezetője az egykori III/III-as Horváth József, aki már 1990 előtt is az ellenzékre dolgozott, és nem is érzett ellentmondást abban, hogy hasonló szerepet visz az aktuális propagandista Lánczi Tamás alá tartozó új intézményben.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal 2024 februárjától 2026 áprilisáig működött.


Forrás

Érdekességek

In the birthplace of Civil Rights Movement, groups rally to defend Black political representation

Gulyás Gergely migránsveszélyt detektált a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésében

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.36Ft
20 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 21:55 UTC
Latest change: 20 May 2026 21:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.07Ft
20 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 21:55 UTC
Latest change: 20 May 2026 21:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »