Két fideszes jelölt volt kritikus a pártjával szemben a vereség után, egyikük sem került be a frakcióba

Sem Király Nóra, sem Ferencz Orsolya nem került be a Fidesz-frakcióba, hiába alakították át a Fidesz-KDNP listáját teljesen. Ez alapján a két, a pártvezetéssel szemben kritikákat is megfogalmazó képviselő búcsúzik az Országgyűléstől, a következő ciklusban egyikük sem lesz ott a Parlamentben.

Ők ketten voltak azok, akik még a leginkább kritikus hangot ütötték meg nyilvánosan is az április 12-i kétharmados vereség után, miközben a Fideszben már megindult az Orbán-mentő hadművelet. Feltűnő volt, hogy a miniszteri biztosként az űrkutatásért felelős Ferencz Orsolya már a választás estéjén azzal állt ki a csapata elé, hogy ez a vereség nem nekik szól, hanem azoknak, „akik úgy gondolták, hogy a kereszténységet, az erkölcsöt, a tehetséget és a hazaszeretetet helyettesíteni lehet pénzzel és képmutatással; (…) akik a szakmaiságot kidobták, és helyette választották az erőszakoskodást és az üres szólamokat.”

Ezután elment a Telexbe, és ugyan kerülte, hogy a pártjából konkrét vezetőket nevezzen meg, és Orbán bírálatáig nem merészkedett el, a hangja így is elütött politikustársai többségétől. Ez alapján akár azt is lehetett volna gondolni, hogy a megújulás szólamaival a Fidesz-vezetés egyetértésével igyekszik újrapozicionálni magát a vereséget követően – ehhez képest azonban végül úgy sem tették befutó helyre a listán, hogy a sorrendet teljesen átalakították.

Bár Ferencz eredetileg sem volt befutó helyen (és Józsefvárosban induló jelöltként egyéniben sem volt esélye Bódis Krisztával szemben), akár oda is kerülhetett volna, hiszen még jóval mögüle, a lista legvégéről is kerültek be végül a lista átalakításával a frakcióba – így például a volt vízilabdás Szécsi Zoltán ott lesz a frakcióban a 210. helyről.

Ferencz Orsolyához hasonlóan Király Nóra is kimarad, ő a kritikájában jóval nyíltabb és konkrétabb is volt az űrbiztoshoz képest.

Király a vereség után olyanokat mondott, hogy a Fidesz megújulásához „a képviselői cseréknél jóval több kell”, „az egész Fidesz megújítására van szükség”, és azt is elárulta, hogy sokan könyörögtek a Fideszben, hogy ne legyen gyűlöletkampány, de semmibe vették a kéréseiket. A Népszavának adott interjújában arról is nyíltan beszélt, hogy Orbán Viktornak már a választás estéjén fel kellett volna ajánlania a lemondását.

Király Nóra azután állt bele ilyen élesen a kritikába, hogy eleve nem tették befutó helyre: Csepelen indult és kapott ki egyéniben, és listán is csak a 170. hely környékén szerepelt.

Egy posztjában azt írta, hogy a Tiszához átpártoló szavazóknak „elegük volt a Fidesz stílusából, kampányából és viselt dolgaiból”, és az ő visszacsábításukhoz teljes megújulásra lenne szükség a Fideszben. Szerinte azonban Orbán Viktor ezt a posztját sem fogja látni, mert nem fogják megmutatni neki, a miniszterelnök ugyanis szerinte évek óta rossz emberekkel veszi magát körül, akik buborékban tartják és elzárják a való világtól.


Forrás

Érdekességek

Hatból három frakcióvezető távozik a Fővárosi Közgyűlésből

Görögország csapdát állít a nyári turistáknak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.36Ft
28 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Apr 2026 23:40 UTC
Latest change: 27 Apr 2026 23:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.83Ft
28 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Apr 2026 23:40 UTC
Latest change: 27 Apr 2026 23:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »