Kétszeres BL-győztes csatárt igazolt az AC Milan

Ramos 2019-ben a Benficában mutatkozott be a felnőttek között, és 106 tétmeccsel, valamint 41 góllal és a 2023-as bajnoki címmel került a PSG-hez.

Előbb még kölcsönjátékosként, aztán a franciák fél év elteltével megvásárolták a játékjogát, Ramos pedig részese volt az elmúlt évek sikereinek, a 13 trófeának, közte három bajnoki címnek és két BL-győzelemnek. A PSG-ben 131 tétmérkőzésen 45-ször volt eredményes.

Sajtóhírek szerint a támadót 74 millió euróért, hozzávetőlegesen 26,3 milliárd forintért vásárolta meg az olasz klub.

A csatár 2022 novemberében mutatkozott be a portugál válogatottban, amelyben már 26-szor lépett pályára és tíz gólt szerzett. Részt vett a 2022-es katari világbajnokságon, tavaly pedig tagja volt a Nemzetek Ligáját nyert keretnek, és jelenleg is ott van az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában zajló vb-n.

A portugálok csoportjuk második helyéről jutottak a 32 közé, ahol majd közép-európai idő szerint pénteken 1 órától Horvátországgal találkoznak. Goncalo Ramos a mostani vb-n egyszer jutott szóhoz, a Kongói DK ellen 1-1-re végződött meccsük 83. percében cserélték be.

(MTI)

The post Kétszeres BL-győztes csatárt igazolt az AC Milan first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Távozik a holland kapitány, aki mindenkit becsapott; a szövetség eljárást indított

Újabb kulcsemberét veszíthette el a brazil válogatott a vébén

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF356.66Ft
01 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Jul 2026 07:05 UTC
Latest change: 01 Jul 2026 06:55 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.78Ft
01 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Jul 2026 07:05 UTC
Latest change: 01 Jul 2026 06:55 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »