Kirúgták az MCC főigazgatóját

Különleges élmény volt vezetőként végigkísérni, ahogyan egy kicsi, családias budapesti kezdeményezésből fokozatosan egy egész Kárpát-medencét átölelő, mára több mint nyolcezer fiatalnak fejlődést biztosító, nemzetközileg is jegyzett tehetséggondozó műhely épült az MCC-ből – a HVG információi szerint így búcsúzott el a Mathias Corvinus Collegium hallgatóitól Szalai Zoltán főigazgató, a lap információi szerint a távozása nem az ő elhatározása volt, munkája az intézmény új vezetőinek döntése értelmében szűnt meg.

A Nemzeti Tehetség Központ augusztus végén vette át az MCC-t fenntartó Mathias Corvinus Collegium Alapítvány oktatással és művelődéssel összefüggő feladatait. Az MCC-vel együtt 14 kekva szűnt meg jogutód nélkül, a Miniszterelnökség szerint a kekvák megszüntetésével 1284 milliárd forint értékű közvagyon került vissza az államhoz.

Szalai Zoltán a HVG-hez is eljutott búcsúlevelében úgy fogalmazott, szívből drukkol, hogy „a műhely minden pedagógiai, közösségépítő és tehetségtámogató értéke változatlanul megmaradjon”.


Forrás

Érdekességek

Department of Investigation eyes NYPD disability pensions

Pogány Induló szereplésével mutatják be a 4-6 című előadást a Vígszínházban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.37Ft
25 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Sep 2026 12:20 UTC
Latest change: 25 Sep 2026 12:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.41Ft
25 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Sep 2026 12:20 UTC
Latest change: 25 Sep 2026 12:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »