Körbevezetés a Fehér Házban, teázás a first ladyvel – fotókon III. Károly első napja Amerikában

Hétfőn első hivatalos uralkodói látogatására érkezett Washintonba III. Károly brit király és felesége, Kamilla királyné. Brit uralkodó legutóbb 19 éve tett hivatalos látogatást az Egyesült Államokban: 2007-ben II. Erzsébet utazott a tengeren túlra.

III. Károly négynapos útja három helyszínt érint, és a látogatás alatt az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulójáról, a brit monarchiától való 1776-os elszakadásról is megemlékeznek majd.

A királyi házaspárt hétfőn a Fehér Házban zárt körben fogadta először Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump. A hivatalos programban a Fehér Ház megtekintése, valamint teázás szerepelt. Az ekkor készült képek alábbi galériánkban tekinthetők meg:

Mi III. Károly további programja Amerikában?

A washingtoni látogatás formális része kedden lesz, amikor az amerikai elnöki házaspár a Fehér Ház előtt formálisan is üdvözli a brit királyi párt, ezt katonai díszszemle követi. Trump elnök és III. Károly király kétoldalú hivatalos megbeszélést tart. Kedden a brit uralkodó a Kongresszus együttes ülésén is beszédet mond. A washingtoni programot este a Fehér Ház kertjében rendezett állami vacsora zárja.

III. Károly király és Kamilla királyné szerdán New Yorkba látogat, majd csütörtökön Virginia államban az Egyesült Államok 250 éves történelmével összefüggő programokon vesznek részt.

A brit uralkodói pár látogatását beárnyékolja a szombat este történt erőszakos incidens a Trump elnök részvételével zajló Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján, ugyanakkor vasárnap az elnök és a Buckingham palota is megerősítette, hogy a tervezett programokat változtatás nélkül tartják meg.

The post Körbevezetés a Fehér Házban, teázás a first ladyvel – fotókon III. Károly első napja Amerikában first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

A Várkerti Vitézek, akik csak azt nem viselik el, ha gúnyolódnak csapatukon

Trump nem elégedett Irán új békejavaslatával

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.48Ft
28 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 15:50 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 15:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.29Ft
28 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 15:50 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 15:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »