Közpénzből bérelt magángéppel utazott még miniszterként Gulyás Gergely Bécsbe és Berlinbe

Gulyás Gergelynek 2023. október 19-én először Magyarország bécsi nagykövetségén volt jelenése, az ott tartott fogadáson mondott beszédet, majd innen Berlinbe vezetett az útja, ahol többek között a német kancelláriaminiszterrel tárgyalt. Ezt az utat közpénzből bérelt magángéppel tette meg, holott Bécs autóval mintegy 3 órányira van Budapesttől, az osztrák fővárosból pedig nagyjából 2 óránként indulnak gépek Berlinbe, az út pedig 1 óra 10 perc.

A gép bérlése 4,2 millió forintba került, a szállással és egyéb költségekkel több mint 5,2 millió forint adófizetői pénzbe került az utazása, számolt be az RTL Híradó.

A magángépet a Fly-Coop Kft.-től bérelték. Ez volt az a cég, ami korábban még Rogán Antalt és akkori feleségét, Rogán Cecíliát szállította Szabó Zsófi esküvőjére, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírtassra. De ugyanettől a cégtől béreltek gépet Kövér László volt házelnök római utazásához is.

A Fidesz-frakció a Híradó megkeresésére azt írta, azért kellett a magángép, mert Gulyás Gergelynek a bécsi fogadást követően át kellett érnie Berlinbe a találkozóra.


Forrás

Érdekességek

Perceived corruption of World Cup countries

Putyin azt mondta Trumpnak, Európa és Zelenszkij húzza el a háborút

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF351.48Ft
15 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jun 2026 22:50 UTC
Latest change: 14 Jun 2026 22:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF302.81Ft
15 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jun 2026 22:50 UTC
Latest change: 14 Jun 2026 22:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »