„Dühödt értetlenséggel fogadtam nemrég önöktől, illetve közvetlenül, mert – mint kiderült – történetesen utcaszomszédok vagyunk, az MMA elnökétől azt a kérdést, hogy ha az MMA jelölne a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadnám-e” – írja Krasznahorkai László.

A Nobel-díjas író szerint mindannyian tisztában vagyunk „azzal az áldatlan helyzettel, amely egy egymással hadban álló, történelmi egyet nem értéssel megvert művészeti életet jellemzi Magyarországon”, majd a teljesség igénye nélkül felsorol egy csomó neves művészt, akik az egyik oldalon tagjai az MMA-nak, a másikon (őt magát is beleértve) a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. Majd feltesz egy sor költői kérdést, miszerint

„ezek a nagy művészek hogy kerülhettek egymástól ekkora távolságra?!?!? Külön táborokba? Egyáltalán hogy kerültek táborokba? Nem inkább a Magyar Olümposzon kellene lenniük? Nektárt szopogatva együtt?! ”

Végül szomorúan közli, hogy amíg az áldatlan állapot, ami az elkülönülést kiváltja, meg nem változik, nem képes elfogadni a díjat.

„Ha a Nemzet művészeinek listáját nézem, amiről az MMA dönt, és ha azt látom, hogy akárcsak egy kitüntetett is a másik oldalról érkezett, márpedig egynél sokkal több található azon a listán, akkor csak bennem merül fel, hogy van itt valami nagyon rég elhomályosított, nagyon megalázó összefüggés?! Hogy van valami, ami egész egyszerűen felülírja ezt a beteg, rothadt, animális, piszkosul provinciális elkülönülést?! Áldatlan állapot. Amíg nem történik meg, hogy gyöngeségeinken felülemelkedve ez az áldatlan állapot megváltozik, nem vagyok képes elfogadni ezt a mindannyiunk számára megtisztelő címet. Annyira szomorú vagyok, hogy ezt kell mondanom!”

A teljes poszt itt olvasható:

Forrás