Letartóztatták a tiltott potencianövelőkkel kereskedő bűnbanda öt tagját, az egyik gyanúsított ismert magyar testépítő

Évente több mint egymilliárd forintos forgalmat bonyolíthatott az a nemzetközi gyógyszerkereskedő hálózat, amelynek öt magyar tagjával szemben most rendelt el kényszerintézkedést a bíróság. A gyanú szerint tiltott teljesítményfokozókkal és engedély nélküli gyógyszerekkel kereskedtek, a vevők pedig kriptovalutában vagy külföldi bankszámlákra utalva fizettek – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

A közlemény szerint az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatala nyomoz bűnszervezetben elkövetett gyógyszerhamisítás és más bűncselekmények gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai alapján az öt férfi 2020 óta dolgozott együtt egy nemzetközi bűnözői csoport részeként. Az illegális gyógyszereket és potencianövelőket hetente többször Magyarországról Szlovákiába vitték, onnan pedig különböző európai országokba postázták tovább. A kereskedelemhez saját internetes oldalakat működtettek, a vásárlók pedig kriptovalutával vagy külföldi számlákra utalva fizethettek.

A hatóságok szerint a hálózat éves forgalma meghaladta az egymilliárd forintot.

Az egyik gyanúsított egy ismert magyar testépítő, ennél több azonban nem derült ki a bíróság közleményéből. A gyanú szerint április elején két doboz tiltott teljesítményfokozót adott át egy vásárlónak, akit később a rendőrök igazoltattak, és megtalálták nála a szereket. A nyomozók szerint emellett másoknak is értékesített hasonló készítményeket Magyarországon.

A rendőrség a gyanúsítottak lakóhelyein tartott házkutatások során telefonokat, számítógépeket, adathordozókat, engedély nélküli gyógyszereket, üres gyógyszeres dobozokat és csomagolóanyagokat foglalt le. Emellett nagy értékű autókat, karórákat és több millió forint készpénzt is találtak.

A bíróság szerint két gyanúsítottnál a külföldi kapcsolatok miatt fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye, de attól is tartanak, hogy a terheltek bizonyítékokat tüntethetnek el, tanúkat befolyásolhatnak vagy újabb bűncselekményeket követhetnek el. Az ötödik rendű gyanúsított részben beismerte a terhére rótt cselekményeket, a többiek közül volt, aki nem tett vallomást, mások pedig tagadták a gyanúsítást.


Forrás

Érdekességek

„A FIFA pénzügyei szempontjából biztosan jó, nézőként viszont borzalmas döntés a 48 csapatos vébé”

Pánikolnak Fonyódon, szabadul Molnár Csilla gyilkos bátyja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.63Ft
11 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 07:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 07:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF307.85Ft
11 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 07:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 07:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »