Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító repülőgép Franciaországban, tizenegyen meghaltak

Tizenegy ember halt meg egy repülőgépbalesetben vasárnap délelőtt a kelet-franciaországi Tomblaine településnél. Egy ejtőernyősöket szállító kisrepülőgép közvetlenül a felszállás után, a repülőtér melletti lakóövezet közelében csapódott a földbe. A hatóságok közlése szerint a tragédiának nincsenek túlélői.

Azonnal lezuhant a gép a felszállás után

A Meurthe-et-Moselle megyei prefektúra rendkívüli sajtótájékoztatóján Yves Séguy prefektus számolt be a részletekről. Elmondása szerint a német lajstromjelű, Pilatus típusú repülőgép délelőtt 11 órakor indult el a Nancy-Essey repülőtérről, ám szinte azonnal zuhanni kezdett. A gép a kifutópálya közvetlen közelében, két autóút és egy lakónegyed szomszédságában ért földet. Az AFP hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a becsapódás ereje akkora volt, hogy a fedélzeten tartózkodók közül senki sem élhette túl a szerencsétlenséget. A földi létesítményekben vagy az arra közlekedőkben nem esett kár, így más áldozatokról nem érkezett jelentés.

Oktatók és ápolótanulók az áldozatok között

A L’Est Républicain című helyi lap információit később a prefektus is hivatalosan megerősítette, melyek szerint a repülőgép egy ejtőernyős képzés résztvevőit szállította. A pilótán és az öt tapasztalt ejtőernyős oktatón kívül öt olyan tanuló veszítette életét, akik a mindennapokban ápolóként dolgoztak, és szabadidejükben vettek részt a tréningen.

Miniszteri látogatás a helyszínen

Laurent Nunez belügyminiszter még a délután folyamán a katasztrófa helyszínére utazott, hogy személyesen tájékozódjon a mentési munkálatok állásáról, kifejezze részvétét az áldozatok hozzátartozóinak, és felügyelje a baleset körülményeit vizsgáló hatósági nyomozás megkezdését. A belügyminiszter a helyszínen elmondta, hogy az ápolótanulók közül többeknek a családtagjai is kint tartózkodtak a reptéren, így végignézték a balesetet.

The post Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító repülőgép Franciaországban, tizenegyen meghaltak first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Brasch Bencéék válnak

„Szörnyűek a kilátásaink” – néhány ezer forintnyi nyugdíjból, sokszor víz és gáz nélkül próbálnak túlélni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.91Ft
29 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 29 Jun 2026 01:40 UTC
Latest change: 29 Jun 2026 01:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.75Ft
29 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 29 Jun 2026 01:40 UTC
Latest change: 29 Jun 2026 01:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »