Lilu felidézte a „szopjatoklemind”-es, Z+-os, kiszivárgott felvétel történetét

„A Balázsékkal csúnyán beszéltünk” – idézte fel a Heti hetes stúdiójában Kovalcsik Ildikó, ismertebb nevén Lilu a huszonéve mindenkit izgalomban tartó Z+ zenetévés káromkodósdi történetét, mármint azt, hogy róla, Sebestyén Balázsról és Rákay Philipről is kiszivárogtak olyan, adásba nem került felvételek, amiken KÁROMKODNAK, és bunkón beszélnek. Erre az akkoriban szintén a Z+-nál dolgozó Vadon János álnaivan és vicceskedve visszakérdezett, hogy „Tényleg? Volt ilyen sztori?”, majd Thuróczy Szabolcs emlékeztetett mindenkit arra, hogy „a Rákay Philip is szépen beszélt ott”.

„Hát igen, de ugye volt egy, hogy csúnyán beszélünk, meg ott volt az, hogy alázás van…” – folytatta Lilu, majd elmondta, hogy az anyja sírva hívta fel. „Mert minden címlapon így álltam” – mondta, majd bemutatta két középső ujját, illusztrálva a lényeget, amit az alábbi archív felvételen meg lehet tekinteni.

„És oda volt írva, hogy »szopjatok le mind«… (….) Az összes címlapon, mindenhol ez volt, és akkor bocsánatot kellett kérnünk, ki kellett állnunk egyesével, mindenkinek a saját műsorában. Képzeld el azt, amikor mondtam, hogy »és szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, mert azt mondtam, ‘szopjatok le mind’«.”

„Szóval egyébként nem olyan nehéz dolog ám a bocsánatkérés” – tette hozzá, de hogy itt mi volt az alapsztori, ami miatt felidézte mindezt, nem derült ki, miután ez az RTL leírása szerint egy kivágott jelenete volt az egy héttel ezelőtti Heti hetesnek.


Forrás

Érdekességek

Who watches the watch parties?

30 fokkal indul a hét, de szerdán jön a hidegfront

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF356.8Ft
08 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jun 2026 10:15 UTC
Latest change: 08 Jun 2026 10:06 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.93Ft
08 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jun 2026 10:15 UTC
Latest change: 08 Jun 2026 10:06 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »