Magyar Péter a Kutyapárt kalandos történetű videóját osztotta meg Áder János villájáról

„Köszönjük szépen miniszterelnök úrnak, hogy feltöltötte újra Áder János házáról négy éve forgatott drónvideónkat, így legalább többen láthatták, bár azt természetesen zokon veszem, hogy a levágták róla a szövegeket, így a lakosság nem értesülhetett róla, hogy ugyan nem épült tó a ház kertjébe, de Áder már kérte, hogy emeljék meg a Velencei tó vízszintjét, így azért lehet majd horgászni a kertjéből” – írja posztjában Kovács Gergely, az Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke.

Magyar Péter pénteken posztolt videót Áder János villájáról a volt köztársasági elnökkel folytatott üzengetés részeként. Áder ugyanis először alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás köztársasági elnök leváltását az alaptörvény-módosítással, mire Magyar nagy ho-ho-horgásznak titulálva közpénz-kilapátolással vádolta a volt köztársasági elnököt (a megszűnő kekvás alapítványa, a Kék Bolygó Alapítvány kapcsán), aki cserébe bizonyítékokat vagy bocsánatkérést kért a miniszterelnöktől.

Magyar az Áder-villáról készült videót azzal kommentálta, hogy azt adófizetői pénzen húzta fel a volt köztársasági elnök, „miközben van kettő saját rózsadombi ingatlana is”. Hozzátette, hogy a Kék Bolygó Alapítványnak is van egy milliárdos pasaréti villája.

Szóval a videót mint kiderült, a kutyapártos Kovácsék készítették: „életünk legbénább drónozása volt, hogy úgy 10 méterre álltunk meg a háztól és már a teló kameraképén érdeklődve figyelhettük, ahogy elindulnak felénk a TEK-esek”. Kovács szerint a Terrorelhárítási Központ emberei jófejek voltak, „például gond nélkül elhitték nekünk, hogy ez egy olyan drón, amiben nincs is SD kártya, amit szerencsésen ki tudtunk venni a gépből, mire odaértek”.

Ezután elmondása szerint hosszasan vártak a rendőrségre az éhes TEK-esek társaságában, majd miután megjöttek, a rendőrök lefotózták a drónt, később pedig 50 ezerre bírságolták a pártot, és NAV-ellenőrzés is indult ellenük.

„Mint ahogy akkor is írtuk és ezt miniszterelnök úr szerintem túl röviden idézte, valóban módosították a telek beépíthetőségét, hogy nagyobb házba költözhessen volt köztársasági elnök úr, de itt viccesebben tették, mint szokták, nem sima »kiemelt beruházás« lett, hanem hozzácsapták az ingatlant a Normafa törvény hatálya alá tartózókhoz, különösebben nem törődve azzal az aprósággal, hogy a Normafa azért picit odébb van.”


Forrás

Érdekességek

Orbán Viktor előtt is felsejlett az önkényuralom felé vezető út

Kézben tartották a BL döntő szurkolóit a budapesti rendőrök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.58Ft
05 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 01:20 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 01:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.05Ft
05 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 01:20 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 01:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »