Magyar Péter a volt elnök villájáról készült felvétellel reagált Áder János felszólítására

Magyar Péter videóval reagált a bizonyítékokat vagy bocsánatkérést váró Áder János közleményére. A drónfelvételen a volt köztársasági elnök 720 négyzetméteres villája látható.

A miniszterelnök azt írta, a villa felújításakor még a zöldterület maximális beépíthetőségét is megemelték Áder János kérésére. Hozzátette, hogy a volt elnök rezsijére évi 21 millió forintot költenek az adófizetők, miközben házi alkalmazott, gépkocsi, sofőr, titkárság és havi 6 millió forint is jár a volt elnöknek.

„Ha gondolja elnök úr, megmutathatja belülről is a házat, hogy lássák a magyarok, hogy mire költöttek. Vagy a Kék Bolygó Alapítványának a milliárdos pasaréti villáját, amit szintén a magyarok fizetnek.”

Magyar azzal zárta posztját, hogy ez még csak a történet eleje.

A miniszterelnök és Áder azután kezdett egymásnak üzengetni, hogy a volt elnök alkotmányellenesnek nevezte a Sulyok Tamás eltávolítását célzó alaptörvény-módosítást.

Magyar erre először a nagy ho-ho-horgásznak nevezte Ádert, majd azt mondta, érti a sértődöttségét, hiszen „a hozzá köthető milliárdos pénzszivattyú alapítvány is állami fenntartásba kerül, és elesik egy nagy bevételtől ő is, meg a sameszai is”. Ezzel az Áder által létrehozott Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványra utalt, ami egyike azon közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak, amiknek államtól kapott vagyona a tizenhatodik alaptörvény-módosítással visszakerült az államhoz.

Magyar vádjai után Áder felszólította a miniszterelnököt, hogy legkésőbb július 6-ig tegye közzé a bizonyítékait, vagy kérjen bocsánatot.


Forrás

Érdekességek

Why the World Cup is a royal affair

Felfüggeszti működését Lázár János revolverlapja, a Promenad24

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.31Ft
04 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 06:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 06:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.91Ft
04 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 06:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 06:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »