
Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kérte a Legfőbb Ügyészség a Dunába dobott telefon miatt, az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség lopás miatt nyomoz. Ez az a 2024. júniusi történet, amikor egy hajnalban az Ötkert nevű szórakozóhelyen Magyar odament egy őt videózó férfihoz, akinek kivette a kezéből a telefont. Magyar a készüléket a nyomozás szerint magával vitte, és azt a Dunába dobta.

A rendőrség eredetileg rongálás és garázdaság miatt kezdett nyomozni; Magyar akkor azt írta, hogy hibázott, és bocsánatot kért azoktól, „akiket a történtekkel megbántott”. Az ügy később a Központi Nyomozó Főügyészséghez került, ahol már lopásként vizsgálták a telefon elvételét. Polt Péter akkori legfőbb ügyész 2024 szeptemberében kérte először Magyar mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség szerint Magyar a telefont a tulajdonos többszöri kérésére sem adta vissza, majd szándékosan a Dunába ejtette, és ez kimerítheti a lopás tényállását.
Magyar az eljárást politikai támadásnak nevezte, az Európai Parlament pedig 2025-ben nem adta ki az akkor EP-képviselő Magyart. Az ügy azért kerülhetett most ismét elő, mert Magyar EP-mandátuma az országgyűlési képviselővé választásával megszűnt, ezért a KNYF újraindította a nyomozást.
Bár a miniszterelnöknek képviselőként most is van mentelmi joga, az ügyészség most a magyar parlamentet kérte annak felfüggesztésére – ezt ugyanazon a napon jelentették be, amikor jóval nagyobb büntetési tételekkel járó bűncselekményekkel kapcsolatban két volt fideszes miniszter, Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogának a felfüggesztését kezdeményezték.







