Magyar Péter: Nem hagyjuk, hogy az utolsó pillanatban magánkézre játsszák magyar emberek vagyonát

El a kezekkel a közérdekű vagyonkezelő alapítványokban felhalmozott állami vagyontól!

– jelentette ki vasárnap esti bejegyzésében Magyar Péter, aki a kekvák kuratóriumi tagjainak üzent.

„Felszólítom az augusztus 31-ig megszüntetésre kerülő közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumait, hogy tartózkodjanak az alapítványok részére juttatott állami vagyon értékét, összetételét vagy tulajdonjogát érintő bármely döntés meghozatalától, kötelezettségvállalástól, szerződések megkötésétől vagy bármely más jognyilatkozat megtételétől” – adta ki az utasításokat a miniszterelnök, figyelmeztetve, hogyha valaki ezzel ellentétesen cselekszik, a tettéért viselni kell majd a
a büntetőjogi és polgári jogi felelősséget.

„Nem hagyjuk, hogy az utolsó pillanatban magánkézre játsszák magyar emberek vagyonát!” – zárta bejegyzését.

Kapcsolódó
Azt hitték, életük végéig kaphatják a milliós illetményüket, de jött a tiszás kétharmad

Közel háromszáz fideszes vagy Fideszhez közeli potentátnak szüntetheti meg a pozícióját egy húzásra az új kormány.

The post Magyar Péter: Nem hagyjuk, hogy az utolsó pillanatban magánkézre játsszák magyar emberek vagyonát first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Gyermeknapon égiháború jön heves zivatarokkal, viharos széllel

70-120 millióért viszik az átlagos balatoni ingatlanokat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.62Ft
29 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 29 Jun 2026 07:45 UTC
Latest change: 29 Jun 2026 07:36 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.97Ft
29 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 29 Jun 2026 07:45 UTC
Latest change: 29 Jun 2026 07:36 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »